Bankcsőd az ókori Rómában

Csaknem kétezer évvel azelőtt, hogy a 2007-es amerikai jelzálogpiaci válság nyomán csődöt jelentett az egyik legnagyobb befektetési bank, a Lehmann Brothers, bankpániktól voltak hangosak Róma utcái is. Jézus keresztre feszítésének évében, 33-ban történt, hogy a birodalom két jelentős bankára kénytelen volt csődöt jelenteni, mivel befektetéseik bedőltek részint a galliai lázadások, részint az elefántcsont árának zuhanása miatt. A pánik hatására más bankházakból is betét-kivételi hullám indult el. Egyes bankárok erre hiteleik egy részét visszahívták, ami viszont bedöntötte a föld- és ingatlanárakat.

A helyzetet Tiberius császár egy ma már klasszikus bankmentő-csomaggal oldotta meg. Száz szenátor vagyonának, vagy másképp az éves birodalmi költségvetés ötödének megfelelő összeget, 100 millió sestertius kamatmentes hitelt osztott szét a bankárok között, hogy felpörgesse a hitelezést, ezzel sikerült is elkerülni a nagyobb bajt. Tiberius amúgy híres volt újító jellegű adópolitikájáról is: az akkor luxusterméknek számító rabszolgák kereskedelmére például 4 százalékos különadót vetett ki. Sőt, "feltalálta" a fogyasztói árkiegészítést is: amikor a gabona ára hirtelen felszökött, rendeletben rögzítette alacsony szinten az árat, viszont egyúttal a kereskedőknek egységnyi gabona után szubvenciót fizetett a kincstárból, hogy emiatt veszteség ne érje őket.

A holland tulipánőrület

Spekulatív pénzügyi tranzakciók sem csak a 20. századra voltak jellemzőek, 400 évvel korábban egy ilyen vezetett a holland gazdaság összeomlásához. Ezt nevezhetjük a történelem első nagy lufijának. A tulipánlázat azóta is a spekulációs őrület tankönyvi példájaként emlegetik. A tulipánok az 1500-as évek vége felé kerültek először Hollandiába, de jó ideig termesztésük csupán tisztes, szolid üzletet jelentett. Aztán nem sokkal azután, hogy 1602-ben Amszterdamban megalapították a világ első tőzsdéjét, beütött a krach. Egy, a '30-as években megjelent különleges tulipán mindössze egyetlen hagymájáért is hajlandóak voltak óriási összegeket fizetni.

A tulipán népszerűségének felfutásával a hagyma spekulációs termékké vált: már nem csak a gazdagok hóbortja volt a tulipánszaporítás, egyszerű emberek is sorra belevágtak a virágkereskedelembe a gyors haszon reményében. A tulipánlázat fűtötte, hogy a hagymák kereskedését bevezették a tőzsdére is. A hollandok tömegei pedig mindenüket pénzzé tették, hogy a virágokba fektethessenek. Egyetlen ritka hagymáért akár tízszer annyi pénzt is adtak, mint egy kézműves mester éves fizetése. Sőt, határidős ügyleteket kötöttek a tulipánok kereskedelméből származó jövőbeni nyereségre is. Egy ponton viszont beszakadt az árfolyam, a tulipánhagymák irreális ára a töredékére esett. Ezrek jutottak koldusbotra.

Newton is felült a lufinak

Szintén ígéretesen indult, de a tulipánlázhoz hasonlóan pukkadt ki a Brit Déltengeri Társaság tőzsdelufija is a 18. század elején. A társaság 1711-ben királyi monopóliumot kapott a dél-amerikai gyarmatokkal való kereskedésre, és ez hosszú távon jó befektetésnek tűnt. Csakhogy a spanyol fennhatóság alatt álló gyarmatokkal a kereskedés végül nem bizonyult bomba üzletnek. Ez azonban sokáig nem derült ki a társaság befektetői számára, sőt.

A Déltengeri Társaság a kor politikai elitjét megvesztegetve gyakorlatilag valós gazdasági teljesítmény nélkül is fellendítenie a részvényárfolyamát: néhány év alatt 100 fontról 1000 fontra kúszott fel a papírok értéke. A cég nyeresége eközben elenyésző volt, a vállalatirányítást pedig körbelengte a korrupció és a bennfentes kereskedés. A lufi akkor pukkadt ki, amikor ennek tudatában 1720-ban a vezetőségből néhányan elkezdték eladni a részvényeiket, melyek értéke néhány nap alatt visszaesett 150 fontra. A Brit Déltengeri Társaság lufijának kipukkadásával állítólag a történelem egyik leghíresebb tudósa, Isaac Newton is kisebb vagyont veszített.