(A cikk a G7.hu portállal együttműködésben valósult meg.)

A takarékosság motorja

Ekkor már Európa a takarékoskodás lázában égett, a kontinensen 1160 takarékpénztár működött, csak a német tartományokban 201-re rúgott a számuk. A Németalföldön 47 ezer emberre jutott egy takarékpénztár, Württembergben 64 ezerre, Bajorországban 65 ezerre, Poroszországban 172 ezerre. Az első magyar pénzintézet megalapítása a „haza mindenesének” nevezett Fáy Andráshoz kötődik, aki íróként, politikusként is maradandót alkotott, de mindeközben foglalkozott színházzal, statisztikával, közgazdasággal, és kiterjedt kapcsolati rendszere miatt igazi influencernek számított a korban. Fáy messze megelőzte kortársait, ami abból is látszik, hogy már Széchenyi István 1830-ban megjelent Hitel című műve, tehát az ősiség törvényét a vágyott gazdasági-társadalmi haladással szembeállító sikerkönyv megjelenése előtt foglalkozott a takarékpénztári eszmékkel. Fáy 1825-ben a takarékoskodás terjesztésének és intézményesítésének javaslatával állt az országgyűlés elé, de az itt elvetett mag csak másfél évtizeddel később érett be.

A tehetséges közéleti személyiségnek 1839 végére sikerült maga mellé állítania a kor legnagyobb neveit, Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, és még további 419 alapítótagot. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár az első öt évben betartva az alapításkor vállalt küldetését (és korlátozását), csak a betétesek által betett pénzmennyiség terhére adott hitelt, de öt év után a forradalmi indíttatású Kossuth javaslatára részvénytársasággá, kvázi kereskedelmi bankká alakult. A pénzintézet az addigra hasonló mintára létrejött többi hitelintézettel együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt nehéz helyzetbe került, de a megtorlás éveit átvészelve, az 1867-es kiegyezés után rakétasebességgel lőtt ki, a hazai piac meghatározó bankjaként folytatta útját egészen 1948-ig, amikor államosították.

Kedvező feltételek mellett

Annak érdekében, hogy Pest megye minél szélesebb néptömegei számára elérhető legyen a pénzintézet szolgáltatása az elhelyezhető betétek minimum összege 20 krajcár is lehetett, egységes, 5 százalékos kamat mellett. Ez a 20 krajcár ma körülbelül 1300 forintot jelent. A kamat mértéke láttán elmondható, hogy a magyar alapítású takarékpénztár Európában a legnagyvonalúbbnak számított, amire értelemszerűen szükséges is volt, hiszen a Pesti Hazai Első Takarékpénztár valóban első fecskének számított hazánkban.

Annak ellenére, hogy nem volt még tapasztalat a hitelintézetek működtetésére Magyarországon, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár gondolt a vagyonosabb betétesek kordában tartására is: a kamatokkal együtt 200 forintot elérő betétek jelentették a plafont, e felett már nem fizettek további kamatot. Arra is figyeltek a régi pesti városházán működő takarékpénztárban, hogy egy ember csak egy betétet nyithasson, egyrészt az előbb ismertetett elv betartása, másrészt a váratlan, tömeges felmondás lehetőségének kizárása miatt. Amikor valaki hitelért folyamodott a pénzintézethez, 6%-os kamatot kellett fizetnie a kölcsön után, így aztán könnyű kiszámolni, hogy a profit az 5%-os betétkamat 1 százalékpontos különbsége volt. Az emberbaráti működést, azaz a kor kisegzisztenciáinak támogatását az is bizonyította, hogy a működési szabályzat szerint, ha a takarékpénztár tartaléka elérte az 50 ezer forintot, a 6%-os hitelkamatot mérsékelni lehetett 5%-ra. A pénzintézet mögött álló népnevelői szándék abban is megmutatkozott, hogy Fáyék azt javasolták a betéteseknek, hogy az első év leteltével, ne rohanjanak még a kasszához, és ne vegyenek fel pénzt a betétjükről.

Mennyiből tettek félre a korban?

Visszatérve a 20 krajcáros minimális betéti összeghez, ez a pénzmennyiség egy munkás nagyjából félnapi bérének felelt meg, bár természetesen ebben a korban is komoly eltérések voltak a fizetések területén.

A munkapiaci ismereteink egész jók a korról, hiszen az akkori állami szervek, jelesül a vármegye, az állandó központi építkezések miatt hatóságilag szabta meg a szakma legfontosabb szereplőinek, az ácsok, a cserepesek, a kőművesek, a mészkeverők napi bérét. Ugyanez az elv vonatkozott néhány mezőgazdasági szakmára is, ami Buda lakosságát érintette legfőképp, hiszen az itt élő emberek nagy része helyben és a budai hegyekben szőlő- és bortermeléssel foglalkozott. Innen tudjuk, hogy a szőlőmetszés az egyik legrosszabbul fizetett munka volt a korban, 1836 táján egy napszámos mindössze 40 krajcárt vihetett haza egy nap a szőlőföldekről.

A napszámosok között az építőmesterek jelentették a csúcsot, de az építőipari szakmák közül a cserepesek, mai kifejezéssel élve a tetőfedők kerestek a legjobban. Egy kaszás legénynek 1836-ban 56 krajcár ütötte a markát a nap végén, míg egy ács- vagy kőművesmester 105 krajcárt zsebelt be napi munkája után. Még az építőmesterek segédei is majdnem a kétszer annyit vittek haza, mint a szőlősökben kisegítő munkások.

Gondoskodj magadról, Isten is megsegít!

Fáy András a takarékpénztár alapításának megágyazó országgyűlési indítványhoz írt egy kézikönyvet is, amely ujjhegyre vette az új intézmény által létrejövő „takarékossági kedv” társadalmi hasznosságát, illetve a pénztár működésének részletes bemutatásával igyekezett a „haza mindenese” eloszlatni az öngondoskodás intézményével szemben felmerülő összes bizalmatlanságot. Olyan stratégiai kérdések voltak ezek, mint például, hogy van-e egyáltalán elég pénz a köznépnél? Vagy hogy a betétes hajlandó lesz-e bent tartani pénzét hosszabb távon a takarékpénztárban? Fáy természetesen optimista volt, bár a takarékpénztár varázsütésre nem teszi öngondoskodóvá az embereket, de szerinte a pénzintézet „eszközt és alkalmat” ad mindenki számára, hogy a mindennapi csábításokkal szemben (torkoskodás, korhelység) a szorgalom és a takarékosság útjára lépjen és ott is maradjon.

Hasonlóképp meghatározó kérdés a Pest megyei követ szerint, hogy lesz-e, aki kölcsönért folyamodik a takarékpénztárhoz? Fáy erre a kérdésre is igennel válaszolt, hiszen ez volt Széchenyi István Hitel című művének konklúziója is, Magyarországnak az általános pénzhiány közepette csak erre volt szüksége igazán. Az első magyar pénzintézet alapítója szerint a jó hitelező igazi áldás lehet a takarékpénztár számára, hiszen, ha szilárd vagyonnal bír, többet fizet vissza a felvett összegnél, így fenntartója lesz maga is a hitelintézetnek, illetve ő maga pedig pénzszűke idején megmenekül az uzsorásoktól.

Ázsiai életmód

A „Terve a Pest-megyei köznép számára felállítandó takarék-pénztárnak” című könyvben a magát egyébként még a „régi típusú” nemesség soroló szerző önkritikus módon, de jobbító szándékkal írja: „valljuk meg, hogy nemzetünk jókora adagot hoza magával az ázsiai kényelmességből, hozzátéve, hogy „a magyar, ki hajdan hadviselő volt, nem iszonyodik most is a nagy munkáktól (…), nagy erőszánásoktól, csak hogy tartósak, folytonosak ne legyenek azok (…)”.

Azaz képesek voltunk huszáros rohamokra, rövid ideig tartó, nagy erőbefektetést igénylő munkák gyors és látványos elvégzésére, de a folyamatos és egyenletes teljesítmény már akkor is komoly kihívás volt a számunkra.

Fáy megfigyelése szerint az akkori magyarok a nyári erőltetett betakarítási munkák bajnokai voltak, de ezt kiegyenlítendő nagyon szerették az őszi-téli, mezőgazdasági munkákban tétlenebb időszakot a pihenésre, „henyélésre” fordítani.

A társadalmi hasznosság bizonyítékai

Fáy, mint a korszak egyik leghíresebb „evangelizátora” szisztematikusan, szinte a 21. századi megvalósíthatósági tanulmányok szabályai szerint veszi végig az érveket a takarékosság mellett, és részletezi ezek a társadalmi hasznosságát a nemzet egésze és egyes rétegei számára.

A szegények számára a takarékosság igazi kitörési pont Fáy szerint. Az első magyar pénzintézet alapítója úgy látja, hogy a szegények éppen azt a pénzt tudják csak megtakarítani, ami végső soron romlásba és lecsúszásba taszítja őket. A korban is kiemelt problémának számító alkoholizmusról van szó leginkább, ami felett a takarékosság révén kettős győzelmet lehet aratni: egyrészt az erre szánt pénzt betét formájában nem lehet elinni, másrészt az erős belső akarat jutalma a kamat.

A köznép vonatkozásában a takarékos élet a boldogság és megelégedés alapja, hiszen a szorgalom és takarékosság „természeti következménye” a vagyonosság, ez pedig Fáy szerint kedvező hatással van a lelki szükségletek kielégítésére is. A szorgalomnak és a takarékosság e mellett a köznép erkölcseire is jótékony hatást gyakorol.

A „nemzet felsőbb osztályaira nézve a Fejedelemig” társadalmi réteg nézőpontjából vizsgálva Fáy András elég pragmatikus érvet hoz fel a takarékosság mellett. A megelégedett, a vagyonos köznép kevésbé hajlamos fellázadni feljebbvalói ellen, kevesebbet lop, sőt, jobb adófizetővé válik. A gazdagabbak lelkiismeretére is jó hatással van a takarékosság által vagyonosodó köznép, hiszen a „vagyonos cselédek” látványa kifejezetten jót tesz a felső osztályok önértékelésének.

A „nemzetre nézve” Fáy Adam Smith-et idézi: a nemzet gazdagsága saját állampolgárainak gazdagságából áll össze – sok kicsi sokra megy alapon.

Hasonlóan a magasabb társadalmi csoportokhoz, a mindenkori kormányzat számára is vannak pozitív hozadékai a takarékosságnak. A köznép, ha saját sorsát javulni érzi, „örömestebb” viseli a közterheket, több bizalommal és engedelmességgel van az alkotmány, a kormány, és a törvények iránt. Katonai szolgálatra is inkább engedi a fiát az a paraszt, akinek magának is van vagyona, van mit védenie, és zendülésre is kevésbé lesz hajlamos, mivel lesz veszteni valója. A takarékos szegényebb néprétegek a természeti csapások, a rossz termés, az esetleges éhezés ellen is jobban védve lesznek, ha van félretett pénzük, így Fáy szerint az állam felelőssége is csökken velük szemben.

Szerző:

G7.hu, OTPédia