A sorsjáték, a zsákbamacska az emberi civilizációval egyidős, de nem csak a szerencsejáték-függőség egyik formája. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sorsjegy vásárlóinak nem mindegy, mire adják a pénzüket. Az önhibájukból bajba jutottaknak, alkoholistáknak, a börtönt megjárt szerencsétleneknek ritkábban nyújt támogatást a polgár, mint a vakoknak, betegeknek, óvodáknak, lovasoknak.

Átjár az érzés

A sorsjáték tehát egy pszichológiai teszt is. A sorsjegy megvásárlásával úgy érezheti az ember, hogy valamilyen magasztos ügyet támogat, ráadásul a létrejövő közjónak ő maga is a kedvezményezettje lehet, például később ő is lakhat a támogatott öregek otthonában. És persze ott van az izgalom, hogy a főnyereményt is megüthetjük.

Európában évszázadokig a sorsjátékok bevételei közszolgáltatások sorát teremtették meg, Magyarországon azonban csak később fedezték fel a benne lévő potenciált. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a 18. századig tiltották, majd Mária Terézia állami monopóliummá tette. Kisebb városi, falusi, egyesületi jótékonysági sorsolások elő-előfordultak, ezeket mindig az illetékes körjegyző felügyelte.

Nem lutri

A függetlenedő Magyarországon a 19. század végéig leginkább osztrák sorsjegyek és szám lutri volt elterjedt. Igazán népszerűvé azonban a szociális célú sorsjátékok tették a sorshúzást, ami valóságos nemzeti intézménnyé nőtte ki magát, és a 19. században számos ma is létező szociális ellátást alapozott meg.

Özvegyek, árvák, leányneveldék, óvodák, elmegyógyintézetek, nőegyletek, nyugdíjasok, árvízkárosultak, megrokkant katonák megsegítéséhez a kormány engedélyével sorsjátékkal gyűjtötték össze a szükséges pénzt.

A Vakok Intézetének Király utcai épületének telkét 1845-ben a Pest megyei alispán által szervezett sorsjáték bevételéből vásárolták meg. Az első állami jótékony célú sorsjátékot csak évekkel később, 1857. decemberében szervezték egy erdélyi tébolyda alapítására.

Szabadságharcosok kárpótlása

Az OTP Pénztörténeti Gyűjteményében található sorsjegyek mindegyike valamilyen nemes célt szolgál. Közülük a legizgalmasabb és legkorábbi sorsjegy az 1871-ben kiadott, a rokkant szabadságharcos honvédek segélyezésére nyomtatott sorsjegy.

22 évvel a szabadságharc után a parlamentben heves vita tárgya volt a szabadságharc honvédeinek a kárpótlása. Andrássy Gyula miniszterelnök volt az, aki kompromisszumos megoldásként azt javasolta, hogy ne adóbevételekből segítsék őket, és beszéde végén tízezer forintról tett le iratot a pulpitusra. Ez a mozzanat igazi romantikus pillanata volt a magyar parlamentarizmusnak, ahol a grófot támogatva ezután olyanok szólaltak fel, mint Tisza Kálmán, Jókai Mór vagy Esterházy Pál.

A gyűjtésből sorsjáték lett, amelynek 240 ezer forintos össznyereményén 4338 nyertes osztozott. Az első díj százezer forint volt, a honvéd segélyező alap pedig 24 500 forintot kapott a játék bevételéből.

200 ezer fixszel az ember könnyen viccel

A szegedi és a Tiszavidék árvízkárosultjainak császári felhatalmazással 1879-ben szerveztek sorsjátékot. Összesen 5308 számot húztak ki és 220 ezer forint talált gazdára. Az első díj 50 ezer forintot ért, a sorsjegy 2 forintba került.

A Pénztörténeti Gyűjteményben szerepelnek olyan közhasznú célokat szolgáló sorsjegyek is, amelyek bevételéből hivatalnok özvegyek, árvák, közkórházak, leányneveldék, bölcsődék, nőegyletek részesültek valamilyen arányban.

Az ország első, értelmi fogyatékosoknak alapított intézetét Frim Jakab 1875-ben, Rákospalotán nyitotta meg. A “hülyék nevelésére és ápolására” fenntartott intézet a megalapítása után számos problémával kellett, hogy szembenézzen, kis híján felszámolták. 1887-ben azonban állami segítséget kapott, sorsjegyet nyomtathattak, amelynek bevételéből az intézmény tovább működhetett.

A császár rábólintott

Ezeken a sorsjegyeken ott virított, hogy császári és az apostoli magyar király engedélyével hozták forgalomba, de hogy a monarchia nem éppen az egyenlő felekről szólt, arra példa az 1887-es, 13. állami sorsjáték körüli huzavona.

Abban az évben a magyar kormány hozzájárult, hogy a prágai német színház építéséhez kibocsátott sorsjegyeket Magyarországon is értékesíteni lehessen. Cserébe a magyar fél azt kérte, hogy a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjegyletének megsegítésére nyomtatott sorsjegyeket Ausztriában is árulni lehessen. A nyugdíjintézet nevében Jókai Mór, Falk Miksa és Csávolszky Lajos írtak levelet, de az előzetes ígéret ellenére az osztrák minisztertanács nem engedélyezte a határon túli értékesítést.

A gyűjteményben lévő sorsjegyek kedvezményezettjei között megtalálható a Friedrich Fröbelről elnevezett nőegylet is. Fröbel a legnagyobb hatású óvodapedagógus volt Európában, akinek elmélete Magyarországot is meghódította. Fröbel nevével még újságot is kiadtak, a nevét viselő nőegylet pedig a pedagógiai módszereket terjesztette valamint az anyáknak nyújtott segítséget.

A bölcsődék Brunszvik Teréze

Az első magyar bölcsődét 1852-ben Major István alapította Pesten, az Irányi utca és Belgrád rakpart sarkán egy ház földszintjén. A “legelhagyottabbaknak, a munkás néposztály csecsemőinek” alapított bölcsőde fővédnöke Albrecht főherceg felesége, Hildegard főhercegnő volt. A 9. állami sorsjáték bevételének egyhatodát a bölcsőde egyletnek ajánlották fel.

Az állami hozzájárulású sorsjátékokból azután lett teljesen állami sorsjáték, hogy a Budapesti Takarékpénztár 1895-ben próba osztálysorsolást tartott, aminek a bevétele a millenniumi kiállításhoz járult hozzá. Ezt a húzást még kétszer megismételték, majd két évvel később törvényben bevezették az osztálysorsjátékot, amire egy magyar és egy strasbourgi cég kapott koncessziót húsz évre.

1917-től az állam maga vette át a sorsjáték működtetését, majd 1950-ben megszűnt a rendszer, hogy később nyeremény-betétkönyvek bevezetésével térjen vissza Magyarországra.