I. Frigyes Vilmosról feljegyezték, hogy a saját pénzügyeiről már 10 éves korától kiadási könyvecskét vezetett Számadás aranyaimról címen, amibe a legkisebb kiadásait is felírta. Édesapja fényűző életmódjával szemben az ifjú király leszámolt a feleslegesnek gondolt kiadásokkal.

Apja halála után egyetlen tollvonással megszüntette az összes udvari hivatalokat és méltóságokat. Amikor a főudvarmester az egybegyűlt tanácsnokokkal, kamarásokkal közölte a hírt, elhaló hangon annyit mondott, “legkegyelmesebb királyunk meghalt, új urunk mindannyiunkat a pokolra küld”.

Pálcával tanította móresre a haszontalanokat

Frigyes Vilmos takarékossági programja nemcsak az udvarra, hanem a hadseregre is kiterjedt: a katonai parádékat szigorú hadgyakorlatok váltották fel, a tisztségviselők díszruhák helyett katonai egyenruhákba voltak bújni kénytelenek és mindeközben a király a polgároktól is szorgalmat követelt. Olykor kiment az utcára és nádpálcával tanította móresre azokat, akiket munkakerülésen ért.

Az egyik ilyen utcai járőrözése közben finom illatok csapták meg az orrát egy kertészetben, ahova meghívatta magát ebédre. Az ebéd nagyon ízlett neki, elkérte a receptet és az ahhoz készült költségszámítást. Visszatérve a palotájába a saját szakácsával másnapra elkészíttette ugyanazt az ebédet, majd bekérette a számlákat. A király felháborodva látta, hogy a kertészlakban két és fél garasért készített ebédjét a saját szakácsa két tallérért készítette el. Magához rendelte a szakácsot, rárivallt, hogy meglopták, és pálcával vett elégtételt a szakácson.

Nincs erre pénz, elutasítva

De nemcsak hirtelen ötlettől vezérelve takarékoskodott, a szemlélete fennmaradt az adminisztrációban is. Akták, javaslatok tömkelege maradt utána néhány szavas megjegyzéseivel, mint például, hogy nincs rá pénzem, vagy: röviden elutasítva, esetleg ha belefért, akkor még odaírta: nem pocsékolom kis dolgokra a pénzemet. Hogy a takarékosság nála nem fukarság volt, azt jól szemlélteti, hogy halálakor 100 ezer tallért hagyományozott a berlini szegényeknek.

Fiának, Nagy Frigyesnek egy életre való leckét adott, amikor az fellázadt ellene és meg akart szökni. Miután elfogták, apjához fordult bocsánatért esedezve, és hogy lojalitását bizonyítsa, azt kérte apjától, hogy újra katonai szolgálatot tejesíthessen. I. Frigyes Vilmos azonban hosszú levélben írt neki arról, hogy előbb meglátja, milyen jó gazda válik a fiúból, képes-e takarékoskodásra, elég szorgalmas-e, és ha majd mindez bebizonyosodik, csak akkor válhat belőle újra katona.

A legtakarékosabb király

Nagy Frigyes megfogadta az atyai tanácsokat, és minden idők legtakarékosabb királya vált belőle. Cselesen nem magára, hanem a katonából a királyi kincstárnokságig emelkedő Johann August Buchholtzra mutogatva utasított el minden szerinte felesleges kiadást. Jellemző volt az uralkodóra, hogy amikor a berlini Lange Brücke felújítására kértek tőle pénzt, a kérvényre azt írta, erre Buchholtznak nincs pénze. De rendszeresen beszélt a pénzügyekről úgy, mintha az a kincstárnok ellenőrzése alatt állna, amire neki még ráhatása sincs.

Takarékossága nem ismert határokat. Amikor követei az 1742-es császárválasztásra igyekeztek, arra kérték a királyt, hogy emelje meg az illetményüket, hogy méltón képviselhessék őt, azt azzal utasította vissza, hogy majd a koronázáson megengedi a rendkívüli kiadást.

II. József, a kalapos király nagy tisztelője volt Nagy Frigyesnek. Öltözködése, magatartása a takarékosságot a polgári erények közé emelte. Vizet ivott, ha táborozott, a rántottát maga készítette, és az ágya is szalmával volt kitömve. Az alattvalóktól is egyszerű viseletet követelt, sőt meghagyta, hogy az udvarban aranycsipkét kizárólag a hercegek viselhetnek, a báróknak, nemeseknek pedig megszabta, milyen széles lehet az ezüst paszományuk, és szenvedélyesen üldözte az uszályos ruhákat.

A kártya a nép meglopása

Azt, aki a közpénzből lopott, Bécs főterén pellengérre állíttatta. Tiltotta a szerencsejátékot, és azt mondta, hogy az a király, aki kártyázik, a nép pénzét vesztegeti. Hírhedtté váló zsugorisága miatt nemsokára gúnyverseket nyomtattak róla, de ő bosszú helyett a verseket, dalokat újranyomtatta, és a kiadó által nyomtatott ár harmadáért árulta, a befolyt összeget pedig szétosztotta a szegények között.

Takarékosságban nincs barátság

Visszatérve a poroszos életre, Bismarck kancellár is takarékosan bánt a pénzügyekkel. Egyszer egy régi barátja, akivel Szentpéterváron együtt teljesítettek külügyi szolgálatot, felkereste a kancellárt. A barát kairói konzulként dolgozott és fizetésemelést kért. Bismarck azonban felcsattant, és megkérdezte, vajon barátként, vagy mint konzul járult elé. Amikor a férfi azt felelte, hogy konzulként, Bismarck közölte vele, ha nem tud a pénzéből kijönni, jobb lesz, ha az azonnali elbocsátását kéri.

A poroszos mentalitás így vált az egész világon a takarékosság iskolapéldájává.