Az igazi aranykor(ona)

A 19. és a 20. század fordulója, a "boldog békeidők" nemcsak a korabeli közvélekedés szerint volt egyfajta gondtalan aranykor, hanem a valóságban is. Az Osztrák-Magyar Monarchiában ekkor működő korona pénzrendszer aranyalapú valutának számított. Erre 1892-ben tért át az Osztrák-Magyar Monarchia a korábbi, időközben Európa-szerte elhagyott ezüstalapú forint pénzrendszerről. Ferenc József császár személyesen hagyta jóvá az első koronaérme, az évszázados hírű körmöcbányai pénzverdében készített arany 20 koronás tervét. Az érme 1892 őszén jelent meg, majd – miután néhány évig párhuzamosan az addigi forinttal egyszerre forgott –, 1900 januárjától kizárólagos fizetőeszközzé vált.

Vagyonok akkor és ma

A századfordulón a vas- és fémiparban, gépgyártásban, vendéglátásban 40-200 korona volt a havi bér, az államigazgatásban dolgozók pedig 600-1400 koronát is megkerestek. Eközben egy kiló kenyér 0,25, egy kiló pecsenyének való marhahús pedig 1,5 koronába került. Egy jómódú gyártulajdonos a Budapesti Hírlap, 1900. március 18-i számában úgy keresett apróhirdetésben feleséget, hogy biztos anyagi helyzetét hangsúlyozva feltüntette: 200 ezer korona vagyonnal bír.

Ugyanebben a lapszámban megjelent a másik véglet is: egy házassági hirdetés szerint "két intelligens leány komoly ismeretséget" keresett, ám mindössze 600, illetve 2000 korona hozománnyal. A felső tízezer vagyonát azonban már ekkor korona milliókban, de még inkább tízmilliókban mérték. A cukorgyáros bankár és földbirtokos arisztokrata, báró Hatvany-Deutsch Bernát például 10 millió korona örökséget hagyott fiaira, ami ma mintegy 36 milliárd forintnak felelne meg.

A háborúval meglódult az infláció

A korona kizárólagossá válásával egy időben, 1900-ben jelentek meg a korona bankjegyek is, először a 10 és 20 koronás, majd 1902-ben az 50, 100 és az 1000 koronás címletek. A fizetőeszközből 35 éves fennállása alatt többféle érmét és bankót is kiadtak. Az első világháború idején fellépő aprópénzhiány miatt például a fémből készült érmék helyett az olcsóbb papírból nyomtak 1 és 2 koronás bankjegyeket, illetve sok városban bocsátottak ki szükségpénzeket. A háború eközben az árakban is éreztette a hatását: megindult a pénzromlás, mindenért egyre többet kellett fizetni.

Noha a lakosság a századfordulót követő években már megszokta az árak emelkedését, hiszen a korona bevezetése óta az infláció mértéke összességében elérte a 40-45 százalékot, sokkoló hatású volt, hogy 1914 júliusában, az I. világháború kitörésekor mindössze néhány hét alatt csaknem négyszeresére drágult Budapesten a krumpli. És ez még csak a kezdet volt. A korona vásárlóértékének változását jól tükrözi egy öttagú munkáscsalád – férj, feleség, három gyerek – heti élelmiszer-szükségletének drágulása 1914 és 1918 júniusa között. A család heti bevásárlásához 1914 nyarán még elég volt 20 korona, 1916 közepén már 64 koronába került mindez, végül 1918 júniusában ugyanezért már 101 koronát kellett fizetni. Noha ez idő alatt a bérek is 2,5-4-szeresükre nőttek, az élelmiszerek ötszörös drágulásával a jövedelmek nem tudtak lépést tartani. 1918 végén megjelent a 10 ezer koronás bankjegy.

Hiába új korona, az is elértéktelenedett

Az inflációt gerjesztette, hogy a kormányzat a háborús kiadásokat fedezetlen kölcsönökkel, a bankjegynyomtatás mértéktelen alkalmazásával biztosította. A jegybank szerepét betöltő Osztrák-Magyar Bank a háborús kiadások 83 százalékát közvetlenül új bankjegyek kibocsátásával fedezte. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 októberére katonailag és gazdaságilag egyaránt kimerült, majd fel is bomlott. Magyarországon az őszirózsás forradalom nyomán kikiáltott népköztársaság új kormánya nem tudott megbirkózni a háborús években felhalmozódott társadalmi-gazdasági gondokkal, ahogy annak bukása után a Tanácsköztársaság sem tudott úrrá lenni ezeken. Az időközben az osztrák-magyar korona helyett bevezetett magyar korona pedig tovább inflálódott.

Ugyanezen időszak alatt az árszínvonal 14,5-szeresére nőtt. A folyamat ráadásul fel is gyorsult. A magyar korona ugyan 1921-ben kissé megerősödött, sikerült lefékezni az inflációt is, ám ez a kedvező helyzet rövid ideig tartott. A Horthy-korszak elején ismét meglódult az infláció. 1922 augusztusára a fogyasztói árak 14 000-szeresére emelkedtek a háború kezdetéhez, a nyolc évvel azelőttihez képest. 1924 végén pedig egy kiló marhahús már 30 ezer koronába került, míg ugyanezért 1914 nyarán még csak 2 koronát kellett fizetni. A tojás ára ez idő alatt még nagyobb mértékben, a 35 000-szeresére nőtt.

Ezzel párhuzamosan a lakosságnak meg kellett szoknia az egyre nagyobb címletű bankjegyeket is. Az 50 000 koronással 1923. július 16-án, a 100 000 koronással július 30-án, az 500 000 koronással 1924. február 23-án, az egymillióssal március 31-én fizethettek először.

Néhány hónappal később elkészült az ötmillió koronás bankjegy terve is, ám ez a címlet végül nem került forgalomba. A havi átlagos munkabérek 1914 augusztusának végén – a háború első hónapjában – 128 korona volt, ami 1924 végére 2 millió koronára nőtt. Kissé megnyugtatta a kedélyeket, hogy 1924-ben létrejött az önálló magyar jegybank és a gazdaság is stabilizálódott, ami 1925-re erőteljesen lefékezte az addig kétszámjegyű havi inflációt. Ám a folyamat visszafordíthatatlannak bizonyult, a koronába vetett bizalom végzetesen megingott, az emberek és a gazdaság számára pedig követhetetlenek voltak a tíz- és százezer koronás árak. Így a korona helyett 1926-ban új pénzt vezettek be, a pengőt. Először csak a korona bankókat bélyegezték felül (1 millió korona 80 pengőt ért), majd megjelentek a pengő bankjegyek.