Karácsony előtt rendszeresen felmerül a kérdés, hogy pontosan mikor született Jézus. A logika szabályai szerint 1-ben kellett volna meglátnia a napvilágot, de ez nem valószínű. A Bibliában Máté és Lukács is történelmi eseményekhez kötik a Megváltó születését. Az előbbi Heródes király idejére, Lukács Quiriniushoz köti: “Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. (Lukács 2. 1-2)”

A dátummal az a probléma, hogy Heródes időszámításunk előtt 4-ben meghalt, tehát Jézus nem születhetett meg az ő életében, Quirinius pedig csak később, időszámításunk szerint 6-ban lett Syria, a közel-keleti területek helytartója. De Lukács ezen egyetlen mondata nem csak emiatt vált a Biblia egyik legtöbbet kommentált részévé, és mi sem ebben a cikkben fogunk igazságot tenni ebben a kérdésben.

Van azonban Lukács írásában egy utalás egy népszámlálásra is, ami a Római Birodalom egyik legnagyobb reformjával van összefüggésben, ezért érdemes vele foglalkozni.

De miért kellett összeírás?

Még ma is, egy népszámláláskor a legtöbb esetben arra van szükség, hogy az illető otthon tartózkodjon, amikor a kérdezőbiztos megjelenik nála, és pár ezer éve is haza kellett menni ehhez. De nem mindegy, hogy hova haza. Időszámításunk előtt 104-ben egy egyiptomi népszámlálásról például fennmaradt egy papirusz, ami azt írta, hogy mindenkit értesítettek, “akik valamilyen okból nincsenek ott lakókörnyezetükben, térjenek vissza otthonukba, hogy a népszámlálást a szokásos módon el lehessen végezni”. Ez Júdeában is hasonlóan történhetett. Lukács szerint József betlehemi volt, Dávid házából való, és ezért oda tért vissza.

Rómában ezidőtájt jelentős társadalmi és gazdasági átalakulás indult, így - ha egy kicsit távolabbról nézzük - a karácsony és Jézus születésének története Augustus császár uralkodásával kezdődött.

Ki fizeti az adót?

Julius Cézár halála után Rómában az irányítást többféle érdekcsoport próbálta magához ragadni. Augustus győzelme után tapasztalhatta meg, hogy mennyire gyenge lábakon álló gazdaságot és szétesett államapparátust örökölt, ezért új alapokra helyezte a birodalmat. Róma a kezdetektől a bevételek kreatív megoldásait részesítette előnyben, és bár léteztek különféle adók, mint a római adórendszer alappillére, a tributa, a római polgárok csak nagyon ritkán fizettek adót. A hadisarcot a legyőzött tartományok lakosai fizették.

Ezekhez az adózási anomáliákhoz kötődtek az első censusok.

Az adó beszedése kaotikus volt, birodalmi és helyi intézmények, hivatalnokok, magán adógazdálkodók vettek részt benne. Rómában pedig számtalan befolyásos érdekcsoport kuszálta tovább a viszonyokat, amelyek jó része a Szenátusra is nyomást tudott gyakorolni, és nem volt az a hatalom, ami bármilyen radikális változást át tudott volna vinni egy ilyen érdekcsoport ellenében.

A mellékszereplő, akinek Istennek hála maradt fent a neve

Augustus is megtapasztalhatta az elit adókkal szembeni ellenállását, de amikor a földosztás már nem volt annyira vonzó lehetőség a leszerelt katonák szemében, a veteránok leszerelési pénzét 5 százalékos örökösödési adó bevezetésével teremtette elő.

A császár a bevételek maximalizálása érdekében a censusok hatékonyságát is növelni akarta, ezért törvényben rögzítették az adózás folyamatát, valamint a magánadószedők és a köztisztviselők együttműködését. A népszámlálásokat a helytartók rendelték el, és a helyi római adminisztráció tisztjei hajtották végre az ott élők státusza és földbirtoka alapján.

Egyet nekem, egyet a társadalomnak

Augustus sikere nemcsak annyi volt, hogy sikerült egy olyan adóformát elfogadtatnia, amiből fedezni tudta ezeket a költségeket, hanem egyúttal sikerült az örökösödési folyamatokat is egységesítenie. Bár a törvény célja eredetileg annyi volt, hogy a hagyatékot és az örökösöket nyilvántartásba vegyék, de nem várt következményként megreformálta az egész eljárást. Mivel az állami adó beszedése sürgősséget jelentett, ezért felgyorsította a hagyatéki eljárásokat, közben pedig az örökösöknek jogvédelmet jelentett, hogy tisztségviselők előtt bontják fel a végrendeletet, főleg, ha vitás ügyre volt kilátás. A rendszer kiszorította a korábban bevett, sokszor végrendelet nélküli és a nem hivatalos hagyatéki eljárásokat.

Mindezek az adminisztrációs változások éppen elég indokot jelenthettek Júdeában, hogy József a várandós Máriával felkerekedjen, hogy a törvény szerint ősei földjén vegyék nyilvántartásba.