Apáink és még az ő apáik is könnyes szemmel gondolnak a gépkocsinyeremény-betétkönyvekre. Ezek évtizedes sikerét nem érthetjük, ha nem ismerjük a korabeli magyar autókultúrát. Az 1961-es start idején csupán pár ezer embernek volt kocsija, így a szerencsés nyertes egy szűk, elit klub tagjává válhatott. Az pedig külön kiváltságnak számított, hogy az ilyen nyereményautót soron kívül adták át.
A gépkocsinyeremény-betétkönyvek megjelenésének idején, 1961-ben nagyon kevés, néhány ezer embernek volt saját autója Magyarországon. 1970-ben is száz család közül még csak 6 rendelkezett autóval. Ez abból eredt, hogy a személygépkocsik nem csak drágák voltak, hanem egy új autó megvásárlása hosszú, akár ötéves procedúrát is jelenthetett.
Merkur telephely madártávlatból (1963)
"Csak" öt évet kellett rá várni
Az autóvásárlást nem csak a szűk kínálat tette gyötrelmessé, hanem a fizetés utáni várakozás is. 1960-tól ugyanis a várható vételár ötödét, majd később a teljes összeget letétbe kellett helyezni az OTP-nél, amelyre azonban kamatot nem fizettek. Az előre befizetett vételárért cserébe, a leendő tulajdonos nem kapott mást, mint egy évszámot és egy sorszámot.
Ezután az Autó-motor magazinban megjelenő hirdetésekben követhette nyomon, hogy még hányan vannak előtte a sorban, illetve ennek alapján mikor mehet a kocsijáért az állami autókereskedés, a Merkur telepére. A várakozási idő a mai viszonyok között elképzelhetetlenül hosszú, 1-5 év volt. Ám az NDK-ban például 15 évet kellett várni egy autóra, vagyis a legtöbb vásárló eleve gyermeke számára foglalta le az autót.
Megérkezett az autó, át lehet venni! A fehér színű kocsi nagy szerencsének számított.
Átvételkor ellenőrizendő!
A kor viszonyait jól szemlélteti egy, a mai fogalmakkal nehezen megfejthető apróhirdetés szövege 1970-ből: "Elcserélném 1200-as sorszámú Polski Fiat 1500 kiutalásomat 1970. évre visszaigazolt 412-es Moszkvics kiutalásért." A magyarázat: a hosszú várakozási időszak miatt előfordult, hogy az autó várományosa egy másik modellbe szeretett bele. Ilyenkor, a lakáscseréhez hasonlóan elkezdődött a fenti börzézés, mivel a szocialista Magyarországon a gépjármű-előjegyzésnek is piaci értéke volt.
Fogócska használtautókkal
Az évtizedekig tartós hiánycikknek számító autók - elsősorban Trabantok, Skodák, Moszkvicsok, majd Polski Fiatok, és Zsigulik - ára még igen jó fizetéssel is 2-3 évnyi teljes jövedelmet elvitt. A személygépkocsik iránti kielégítetlen kereslet miatt állt elő az a fura helyzet, hogy a 2-3 éves autók ára esetenként nemcsak elérte új árukat, hanem egyes típusoknál meg is haladta.
Ez persze szemet szúrt az államnak, aki a gépkocsi-értékesítést monopóliumként kívánta kezelni. 1979-ben érvénybe lépett egy rendeletet, mely szerint a háromévesnél fiatalabb személygépkocsikat csak az arra kijelölt szövetkezeteknek és a Merkurnak lehet eladni. Természetesen az árat ekkor a hatóság szabta meg, így azok, akik 1-2 éves kocsival rendelkeztek, de volt közben új kiutalásuk, halogatni kezdték az új autó átvételét. Megvárták, amíg autójuk betölti a harmadik életévét, és ekkor már vihették jobb áron a „szabadpiacra”.
Autópiac
Csak sötétbarna van, megfelel?
Ha sikerült valahogy kiizzadni a kocsi árát, és a tulajdonos kiböjtölte a várakozási időt, eljött a nagy nap! A Merkur megküldte az értesítést, az OTP fiókban be kellett fizetni a fennmaradó összeget, és ezek után lehetett menni a telepre az autóért. Ám ez sem volt stresszmentes. Megrendeléskor ugyanis a vásárló három színt jelölhetett meg. Hogy ezek közül melyik lesz a befutó, vagy épp egy negyedik, az csak aznap derült ki a Merkur telepen. Az ilyen helyzetekben virult igazán a korrupció. Köztudott volt, hogy az autó kívánt színét egy kis kenőpénzzel be lehetett biztosítani, sőt, akár meg is lehetett változtatni. Egy 1979-es Népszabadság cikkből kiderül, hogy ment ez. Színhely: a Merkúr csepeli telepe, XXI. kerület, Petróleum kiköltő, 4-es kapu. Reggel nyolckor sok százan tolonganak a várócsarnokban. A diszpécser előtt három tábla tudósít a választható színekről. A tolótetős Wartburg de Luxból hatféle, a Wartburg Touristból szintén hatféle, Trabantból három színből választhatnak a megrendelők. Kilencig minden rendben ment. Hat színből valamelyik megfelelt. Ekkor azonban egyre-másra kerültek le a tábláról a színek, s tíz órára már csak a sötétbarna, a sötétzöld és a mogyoróbarna maradt. Tizenegyre ez utóbbi is elfogyott. Aki pedig az általa megjelölt színekhez ragaszkodott, annak nem késlekedtek a válasszal: „Pirosra és sárgára két hónapot, a többire egy hónapot kell várakozni."
Felhasznált irodalom: Kereskedelmi vagy elosztó vállalat? - Ami a színek mögött van, Népszabadság, 1979. március 28.
Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!
0
