Ki a szabadba!

1827. június 6-án csak úgy hömpölygött a tömeg az Üllői út és a Soroksári út mögötti gyepes terület irányába. Annyian voltak, hogy ma megtöltenének egy nagyobb magyar stadiont. A csaknem tizenötezres tömeg azon a nyári napon 1827-ben egy stadionhoz hasonló, nézőtérrel és páholyokkal szegélyezett füves pálya felé tartott. A sokaság – köztük grófok, polgárok és parasztok – az első pesti lóversenyre volt kíváncsi. Akkor még nem tudták, hogy történelmi pillanatok részesei lesznek.

Gyere, lovam!

Ekkor még tilos volt a lóverseny-fogadás, az csak 1871-től engedélyezték. Ám ott, az első lóversenyen fogadás nélkül is nagy volt a tét: sikerül-e angol mintára meghonosítani egy olyan eseményt, amely egyszerre a társasági érintkezés, az új gazdasági kapcsolatteremtések és a nemesített lovak bemutatásának színtere? A lóversenyek sokoldalú hasznát Széchenyi István külföldi útjain tapasztalta meg és honosítani akarta. Azt mondta: "Angliának három dolga van, amit meg kell tanulni: az alkotmány, a gépipar és a lótenyésztés".

Zsokék és parasztfiúk

Az 1826-os első magyarországi versenyen az első műsorszámban bármely magyarországi ló elindulhatott. Összesen 27 ló volt a pályán: menő angol zsokék korszerű felszereléssel és parasztfiúk szőrén megült hátasokkal egyaránt. A viadalt a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója, gróf Károlyi György hatéves Babieka nevű lova nyerte.

A lóverseny társadalmi haszna

Széchenyi és társai számára persze a lóverseny nem csak szórakozás, hanem üzlet is volt: hasznot láttak benne. Úgy vélték, ez a haszon társadalmi érdeklődéssel indult, amely figyelem előbb sporthasznot , majd a sport köré épülő és miatta fejlesztett ágazatok révén nemzetgazdasági hasznot is termel. Sőt: a lótenyésztés abban az időben a lovasság miatt katonai jelentőséggel is bírt.