Tényleg "leverték" az adóson a tartozást

Széchenyi István feljegyzett a naplójába egy régi, Itáliában hallott "pénzügyi" módszert: a fizetésképtelen adóst egy oszlophoz kötözték, lehúzták a nadrágját és minden hitelezője a neki járó tartozás arányában puszta kézzel verhette a szerencsétlent. Széchenyi 1814 és 1834 között megtett külföldi utazásai során nem sok bejegyzést írt a helyi pénzügyi gyakorlatokról, de ez az olasz példa egy közülük. A gróf persze az eljárást nem annyira korszerű, mint inkább sajátos jellege miatt jegyezhette fel, ám útjain számos olyan korszerű pénzügyi jelenséget látott, ami odahaza, a Habsburg Birodalomban és a Magyar Királyságban akkor még csak hírből ismert újdonságnak számított.

A briteknél már a 19. században is volt számla és hitelkeret

Nagy-Britanniában, ahol öt alkalommal is járt a gróf, már a 19. század első felében kiforrott, stabil bankhálózat működött. Az aranyművesek nemesfémkészletén alapuló hitelezést a 18. században a kereskedelemből megszerzett vagyonukat hitelezésbe is forgató kereskedő-bankárok emelték magasabb szintre, reagálva a meginduló ipari forradalom fokozódó pénzszükségletére. Nagy-Britanniában már akkoriban számos ilyen, magán- és családi cég működött, mint például a híres Baring bankház. Az országban 1784-ben már száznál is több hitelintézet volt, ahol jelzáloghiteleket is fel lehetett venni.

Akkor még nem csak a központi bank nyomhatott pénzt

Angliában már 1694-től, a franciáknál 1800-tól működött központi bank, ám ezek éppen Széchenyi látogatásai idején még nem bírtak kizárólagos bankjegy-kibocsátási monopóliummal, mert mindkét országban számos bank bocsátott ki kisebb névértékű papírpénzt, amelyeket mindenki elfogadott. Azaz a későbbi jegybankok ekkor még nem voltak kizárólagos jegybankok – ellentétben a Széchenyi által is ismert korabeli osztrák gyakorlattal. A Habsburg birodalomban ugyanis 1762 óta a bécsi Wiener Stadtbank bocsátott ki kizárólagosan bankókat, amelyeket az egész birodalomban, így a Magyar Királyságban is használtak. Széchenyi honfitársai ekkorra megtapasztalták már azt is, hogy milyen következményekkel jár a bankóprés ellenőrizetlen beindítása, vagyis az infláció. Ez vezetett oda, hogy Ausztria is megalapította saját nemzeti bankját 1816-ban, és ez lett a jegybank is.

Törvény szabott gátat az uzsorának

Más jelenségek is ismerősek lehettek Széchenyinek, és akadt olyan, amivel a magyarországi pénzügyi gyakorlatban is találkozhatott. Nem volt ismeretlen a gróf számára a kamatmaximalizálás törvénybe iktatása, amivel az uzsora, vagyis a túlzottan magas kamatok ellen akartak küzdeni. Franciaországban 5–6 százalékban határozták meg az elkérhető legmagasabb kamatot, míg a Magyar Királyságban Széchenyi korában – akkor már száz éve – az 1715-ös törvényben megszabott 6 százalék volt a plafon.

A börtönévek megnyitották a pénztárcákat

A gróf szembesülhetett azzal is, hogy Nyugat-Európában létezik egy olyan intézmény, ami Magyarországon nem honos, de talán nem is kívánatos: Angliában évente több ezer adós ült ugyanis az adósok börtönében, de működött ilyen típusú börtön Franciaországban és Hollandiában is. A bebörtönzés célja nem a nemfizetés miatti büntetés volt, hanem éppen a fizetés kikényszerítése: a hoppon maradt hitelezők bízhattak abban, hogy a lecsukott személyeket vagy azok aggódó rokonait és barátait "meggyőzik" a börtönkörülmények és mégis fizetnek. Ez persze nem mindig jött be: voltak, akik évtizedeket raboskodtak az adósok börtönében.