A 19. századba lépve Magyarország nem sokban különbözött a 100 évvel azelőtti önmagától, de annál messzebb állt az ötven évvel későbbi önmagához képest. A Habsburg Birodalom árnyékában az ország minimális hasznot húzott az európai országok sikereiből, amelyek az egyre szélesebb körű pénzügyi forrásoknak köszönhették szerencséjüket.

Az 1830-as évek Magyarországa kulturális, társadalmi és gazdasági reform lázában égett. Bár az ország kereskedelmi és a pénzügyi központja Pest lett, pénzügyi intézetek nem csak itt jöttek létre, és a vidéki takarékpénztár-hálózat sokáig a pestihez hasonlóan fejlődött.

Isten ki maga a szeretet, áldásával kisérendi ezen szent intézetet

A negyvenes évektől sorban nyitottak a takarékpénztárak országszerte.

A legtöbb helyen azért hozták létre a helyi takarékpénztárat, hogy a szegények a megtakarításaikat tudják hova tenni.

Az Esztergomi Takarékpénztárat például Nitter Ferencz és Deiniger Ferencz 1845-ben alapította, hogy „a nép nem vesztegetvén többé pénzét vasárnapokon és ünnepeken játék és ivásra, kellőbben fogja e napokat megszentelni; a gyermekek jó példát nyerendenek szülőiktől; a becsületes mesterember nem lesz segedelem nélkül a nyomor napjaiban; a bűnesetek száma kevesedni fog, mert az éhség és nyomor visz számtalant a kihágásra”.

Az Esztergomi Takarékpénztár első 300 részvényén 163 részvényes osztozkodott.

Az új kor, új megoldások

Aradon Bánhidi Antal királyi tanácsos elnökletével, 44 alapítóval alakult takarékpénztár: „minden reményt megelőzve, két hónap alatt a ’semmiség’ (nemlét) országából úgyszólván elővarázsoltatott, ’s a’ valóság’ lényei sorába iktattathatott”.

A takarékpénztár a kezdetekben csak péntekenként volt nyitva, a bolthelyiség első évi bérleti díját pedig az elnök a saját zsebéből fizette. A nyitás jól sikerült, az első napon „183 személy által, 349 ft 26 királyi pengőt fizettetek be”.

Az első fecske, Brassó

Az ország másik végéből, Pozsonyból sokan a közeli Bécs felé vették az irányt, és megtakarításaikat ott helyezték el. Azonban az ország első takarékpénztárának, a brassóinak a mintájára, ahol „már több év óta létez egy önálló takarékpénztár, ’s polgáraira áldást és hasznot áraszt”, Pozsonyban felvetették, hogy ezek a megtakarítások ne „idegeneket, hanem magokat a’ pozsonyiakat vagy a’ környékbelieket” támogassák”, ezért a városban is létesüljön egy pénzintézet.

1848-ban már 36 takarékpénztár működött országszerte, többnyire nyereséggel.

Mindeközben a Bach-korszakban

A vidéki takarékhálózat a szabadságharc után az osztrák-magyar „hidegháború” következtében pangott. A mezőgazdaság modernizálása viszont elkerülhetetlenné vált, amihez pénzre lett volna szükség. De honnan? A bécsi nemzeti bank földhitel-osztálya 5000 forint alatt nem adott kölcsönt, a helyi takarékpénztárak pedig nem tudták kielégíteni az igényeket.

Kecskeméten például „birtokokra és üres háztelkekre, szilárdan épített, és tűzkár ellen biztosított házakra” adtak hitelt. A hazai jelzálogkölcsönök aránya viszont messze elmaradt például az angol vagy a porosz ingatlanállományon forgatott hitel vagy kölcsön nagyságától. Magyarországon az ingatlanok és birtokok alig tíz százalékát terhelték meg.

Ante portas

Változást a hatvanas években létrehozott földhitelintézetek hoztak. Az 1868-as közgyűlés szerint a földhitelintézettől az első években pár százan vettek fel hiteleket, amik 50 ezer koronától a kisebb kölcsönökig terjedtek. Később más típusú hitelintézetek is megjelentek vidéken, mint a szociális funkciókat kielégítendő, a kisbirtokosokat hitellel ellátó Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete, illetve jelentős állami szerepvállalással az Országos Központi Hitelszövetkezet.

A vámszabályok lazítása és a jó terményeredmények következtében a magyar mezőgazdaság fellendült, viszont a hitelpiacon egyszeriben új versenytárs jelent meg: az ipar. Gyárak és komplett iparágak települtek a vidéki városokba, amik az akkori trendnek megfelelően befektetőként magukkal hozták a bankokat is.