Ha valamit szeretnénk, ahhoz nagy eséllyel pénzre is szükségünk van. Hitelt felvenni mindennapos dolog, a pénzszerzés legbiztosabb módja pedig, ha bankhoz fordulunk. Ez így megy évszázadok óta, amióta a rendelkezésre álló pénztőke és a tettvágy egymásra találtak. Az együttműködésből a legkreatívabb banki megoldások jöttek létre.

Láb alatt volt

Közép- és Kelet-Európában a legnagyobb tőkeigény nem az iparban, hanem a mezőgazdaságban jelentkezett, de bizonyos helyeken ősi törvények akadályozták, hogy az egyetlen rendelkezésre álló tőkéből, a földből, pénzt lehessen csinálni. Földre csak nagyon magas kamatra lehetett hitelt felvenni, mígnem Poroszországban a 18. században megváltoztatták a jelzálogjog szabályait. Az eredmény nem is maradt el, jól biztosított, ezért viszonylag olcsó hitelkonstrukciók jelentek meg a piacon.

A jelzáloghitezelés központi helye Poroszországban a tartományok földbirtokosai által létrehozott Landschaftok voltak. Ezek az egyesületek nem törekedtek nyereségre, és jelzálogleveleket bocsátottak ki.

A jelzáloglevél még nem jelentett valóságos pénzt, de egy nagyon erős jótállás volt, aminek a segítségével a földbirtokos másoktól hitelhez juthatott. Ezek a társaságok a jelzálogbankok elődei voltak.

Kőkorszaki szaki

Magyarországon viszont a birtokrendszer modernizáláshoz messze nem volt ideális a helyzet, még a 19. század közepén is középkori viszonyok uralkodtak. Az ősiség törvénye a 14. század óta lehetetlenítette el, hogy valaki a földjéért kapott pénzből komolyabb beruházásba kezdjen. Kölcsönt csak nagy nehezen és magas kamatra lehetett felvenni, már ha egyáltalán fel lehetett.

A reformkorban Dessewffy Emil volt az, aki a Landschaftokat bemutatva a jelzálogkölcsön népszerűsítésébe kezdett Magyarországon. Kezdeményezését pár év múlva siker koronázta, javaslata 1844-ben törvény lett, amit a szabadságharc leverése után azonban eltöröltek.

Félórai eső dönthet az egész éves jövedelemről

A következő tíz évben Magyarországon pangott a hitelezés és pangott a gazdaság is. A mezőgazdaság modernizálása elkerülhetetlen volt, és ehhez pénzre volt szükség. Méghozzá sok pénzre. De honnan szerezzenek? A helyi takarékpénztáraknak nem volt elég tőkéjük, az Osztrák Nemzeti Bank pedig 5000 forint alatt szóba sem állt senkivel.

Mindenkinek, akinek földje volt, tőkét kajtatott.

Az apró paraszti birtokok a megélhetésre is alig voltak elegendők, az uradalmi földek pedig pazarlóan, elmaradottan “a felét sem adták annak a jövedelemnek”, ami bennük volt.

Életcél

1858-ban az országos gazdasági egyesület ismét felkarolta a jelzálog ügyét, “őfelségéhez” fordultak, de majd még újabb négy évre volt szükség ahhoz, hogy Dessewffy, akkor már kormánypárti politikusként, végre kedvező választ kapjon.

A Magyar Földhitelintézetet 1863-ban, Budapesten 209 hazai földbirtokos alapította meg. Az egyesület tagjai kölcsönösen jótálltak egymásért, kezdetben 1,67 millió forintot tettek le készpénzben és többségében kötvényben.

Kicsit savanyúbb, de a miénk

Mindenki az intézet tagjává vált, az is, aki csak kölcsönt vett fel, amit 4, illetve 4,5 százalékos kamatra adtak. A tagság mindenféle jogosultsággal járt, például részt lehetett venni a közgyűléseken is, de arra is vigyáztak, hogy valaki nehogy a minél nagyobb kölcsön fejében akarjon megszabadulni az ingatlanától, ezért a kölcsön legfeljebb a birtok értékének ötven százalékáig terjedhetett.

Az intézetnek 1895 decemberre 8252 tagja lett, akik összesen 135 880 700 forint hitelt vettek fel. Ez “messze elmaradt az angol vagy a porosz ingatlanállományon forgatott hitel vagy kölcsön nagyságától”.

Vidéken később más típusú hitelintézetek is megjelentek. A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete, állami szerepvállalással pedig az Országos Központi Hitelszövetkezet, de a földhitelintézet volt közülük a legnagyobb, és történeti szerepe szerint az első, amely jelzálogot adott.