Magyarország a 19. században gyapjúkereskedelmi központ volt, ami azonban ingatag pozíciót jelentett a világpiacon. Az 1840-es években már kétségbeesett figyelmeztetés jelent meg a hazai lapokban, ami egy komoly versenytársra hívta fel a figyelmet: a tőkés világ egyre professzionálisabb gépezete Ausztrália felől fenyegette a hazai termelőket.

Szinte középkor

A magyar fejlődésnek a megmerevedett tulajdonviszonyok, a szabadságharc és az azt követő pangás nem tett jót, de az 1860-as évektől modernizáció kezdődött, ami a jelentős bevételt termelő gyapjúkereskedelmet is érintette.

Balla Vilmos, az első gazdasági újságíró szerint nem egy bécsi bankház a magyar gyapjúkereskedelmen alapozta meg a tőkéjét. Aztán a bécsi befolyás csökkenésével és az osztrák gyapjúmonopóliumok felbomlásával a külföldi kereskedők közvetlenül is elérhették a magyar termelőket.

Komoly bevételek

A magyar ős GDP számára a lovak mellett a juhtenyésztés is fontos piaci szegmens volt, Budapest a 19. század egyik gyapjúkereskedelmi nagyhatalma volt, ahová Romániából, de még Bulgáriából is szállították a gyapjút, és ahol belga, német, angol ügynökök vásárolták a jó minőségű anyagot. A juhtenyésztés és gyapjúkereskedelem virágkorában Európa posztó szükségletének javát Magyarország és Oroszország biztosította, a juhtenyésztés a legjövedelmezőbb üzletággá vált. 1870-ben 15 millió juhot számoltak össze, ami háromszor annyi, ahány autó van ma forgalomban Magyarországon.

A pesti vásárokra hosszú kocsisorokban érkezett a gyapjú az ország minden szegletéből. A kocsik a mai Kiskörútról fordultak be a Rumbach utca felé, ahol tágas udvarokban zajlott a kereskedés, míg az árut a raktárakban, a pincékben tartották, a tömegek pedig a ponyva alatt szállásolták el magukat a több napos vásárokon.

Nem egyszer volt Pesten vásár

Az évi egy piac nem is volt elég, ezért egy időben öt nagy gyapjúpiacot tartottak Pesten, a József napit, a Medárd napit, a Leopold napit, és a két legnagyobb forgalmút: a júliusit és a János fővételi piacot.

Német iparosok, francia kereskedők a legjobb anyagokat keresve járták a piacokat, de jöttek dánok, svédek, angolok, belgák is. Az eladott árut innen hajókra rakták, vagy a Nyugati pályaudvarra, illetve közvetlenül Ausztriába szállították.

A hetvenes években, amikor a legelő területeket felosztották, sok helyen, mint Karcagon, Püspökladányban, Kisújszálláson teljesen vagy szinte teljesen megszűnt a juhtenyésztés. Ez a változás pedig azzal járt, hogy a gyapjú ára az egekbe szökött, amit az amerikai, argentin és az ausztrál versenytársak sem tudtak teljesen letörni.

Miért volt olcsóbb Ausztráliában tenyészteni?

A cikk elején említett figyelemfelhívás idején az ausztrál gyapjú minősége alulmaradt az európai gyapjúval szemben, ami az ottani helyi, de főleg brit tőkéseket változtatásokra ösztökélte. Keresztezéssel új fajtákkal kísérleteztek, és rendkívül kemény és fáradtságos mosással javították a minőséget. A mosásnak az a nem várt eredménye is lett, hogy utána a gyapjú súlya a harmadára csökkent, így a szállítási költségeket még kedvezőbbé tette. Az állattartásnak az éghajlat is kedvezett, mivel egész évben dús legelőkön a szabadban lehettek az állatok.

A magyar juhtartók viszont nem használták ki a modern állattartás lehetőségeit, nem figyeltek a takarmányra sem, és nehéz, középszerű gyapjúval versenyeztek ugyanazon a piacon az egyre jobb minőségű ausztrállal szemben.

Először, másodszor, harmadszor: elkelt

A magyar juhtartás az 1880-as évek közepére érte el a mélypontját. A gyapjúéhségben szenvedő nyugati kereskedők és iparosok ekkor ismét felfedezték a magyar gyapjút, amiben Balla szerint a megzuhant ár is közrejátszott. Újra vevők tűntek fel a magyar piacon, az árak pedig ismét emelkedni kezdtek, de ez az új lendület már csak ahhoz volt elég, hogy az évek óta felhalmozódó készleteiket a kereskedők eladhassák. A gyapjú kereskedelem már soha többé nem volt olyan, mint régen.

A gyapjúkereskedelem visszaesésének Balla szerint egy másik következménye volt, hogy a jónevű kereskedők sorra zártak be és hagytak fel az iparral, ami így “gyenge kezekbe” került, ezért pár év után azok is elfordultak a magyar gyapjútól, akik korábban még nagy barátsággal viseltettek iránta.

A sínylődő gyapjúforgalom fejlesztésére az 1890-es években az Országos Magyar Gazdasági Egyesület tett kísérletet, amikor elhatározták, hogy amerikai mintára Magyarországon is árveréseket vezetnek be, ez azonban a kereskedők ellenállásába ütközött. Aztán olyan személyeket sikerült megnyerni az ügynek, mint gróf Dessewffy Aurél, gróf Károlyi Tibor, így a Heller M és Társa cég vezetésével 1894-ben elindultak a licitek. 1908-ban a Magyar Általános Hitelbank vette át az intézményt, de az beinduló forgalomnak a világháború majd a hadigazdálkodás vetett véget. Az árveréseket 1921-ben a bank újraindította, de a magyar gyapjú elvesztette a csatát, és történelemmé vált.