Piros műbőr fotel, alumínium ablakkeret, foltos linóleum padló, vegyszerszagú konyha: olyan emlékek, amik gyerekkorunk szocialista nyári táborait idézik fel.

A vállalati üdültetés egy ma is létező műfaj, de igazán nagy karriert a szocializmus évei alatt futott be. 1949-ben megszűnt a magántulajdon. A gyárak, cégek, szállodák: minden állami tulajdonba került. A munkavállalókkal kapcsolatos ügyeket a Szakszervezetek Országos Tanácsa vette át.

Ott álltak legatyásodva

A SZOT számos épületet, üdülőt kapott használatba, ahol minden évben több mint százezren nyaraltak. Az ötvenes években 1077 vállalati üdülőt tartottak számon, amik összesen 40 660 férőhelyet biztosítottak. Az üdülők háromnegyede szezonális nyári üdülő volt, 53 százalékuk a Balatonnál, hatoduk, hetedük magaslati kirándulóhelyeken, a Dunakanyarban, vagy valamilyen gyógyforrás közelében volt. A SZOT-nak mindezek felett vitorlásai, illetve úgynevezett nyaralóhajói is voltak.

A súlyos gazdasági helyzet miatt 1957-ben csökkentették az üdüléseket, szűkítették a tagszakszervezetek autonómiáját és minden új üdülő építését leállították. Nem sok pénz maradt a meglévő épületek állagmegóvására sem, holott az üdülők színvonala már akkor is sok kívánnivalót hagyott maga után. Az épületek zömében nem volt fürdőszoba, hiányoztak a társalgók, az ebédlők, sok helyen még a meleg víz is.

Nincs, nincs. Ki válogat?

Másrészt nem volt elég gyümölcs és zöldség, ahogy hús sem, és az üdítők, italok minőségére is sok volt a panasz.

Kik vették igénybe az üdülést? A szakszervezet jelentése szerint nem sok fizikai munkás akart üdülőbe menni, ami nem felelt meg a szocialista elvásároknak. Az ügyben lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy ennek egyik oka abban keresendő, hogy a fizetések túl alacsonyak, és sokaknál szóba sem jöhet az üdülés, másrészt pedig ők azt nem is nagyon igényelték, mert jobb volt nekik otthon, barátaik és családjuk körében.

A szocialista ember közösségi ember, a családjától nem szabad elszakítani, ezért kidolgozták a családi üdültetés lehetőségét, majd a nászutas üdültetést is.

Kapalyag Imre: Gyerek az üdülőben - Népszabadság 1979. június 3.

B.É.: Nyaralók, akiket nem érdekel az időjárás - Tükör, 1975.

Fizetésemelés és juttatások

Az ötvenes éveket követő politikai enyhülés egyik fontos színtere a dolgozói juttatások és a szociális kérdések ügye volt. Változott a szociálpolitikai felfogás, az üdültetés pedig a pénzügytől átkerült a munkaügyi minisztériumhoz. A 60-as években a munka törvénykönyvében a kollektív szerződések már az üdültetésre is kitértek.

A fizikai dolgozók aránya jelentősen megnőtt, 1958-tól kezdődően már két-három féle menüből is lehetett választani, a kéthetes turnusokban pedig akár már négyszer is hús került a tányérokra.

Direkt propaganda helyett egyre több szabadidős és kulturális programot kezdtek szervezni a nyaralók számára, voltak ismerkedő estek, és megjelentek gyerek-, illetve a speciális igényű táborok is.

Baj volt a külföldi nyaralókkal

Az üdülési igény évről évre nőtt, emiatt néha már abból is feszültség keletkezett, hogy külföldi csereüdülők foglalják a helyeket. A szakszervezet ezt a kérdést is megtárgyalta, és arra jutott, hogy a csereüdültetés nemzetközi kötelezettség, amire ráadásul valós dolgozói igény volt, és több magyar is ment külföldre üdülni, mint ahány külföldi érkezett hozzánk, így a csereüdültetés megmaradt.

A szakszervezetek a rendszerváltásig szervezték az üdültetést, a dolgozóknak SZOT-utalványokat osztogattak, amik a mai Erzsébet utalványhoz hasonlóan üdülésre használható csekkek voltak. A szakszervezeten keresztül a nyaralás a valós összeg harminc-negyven százalékába került. A korabeli humor persze erős gyanakvással kezelte ezt megtakarítást, hiszen a dolgozó a SZOT-, vagy vállalati üdülőből kilépve, az akkoriban is magas balatoni árakba ütközött. Ha engedett a csábításnak, hamar „leégett”, ha erős maradt, még mindig ott volt az „all inclusive” vállalati üdülő.

Somogyi Pál: Horror - Ludas Matyi, 1975.

Ne rontsd a levegőt

A szakszervezet viselkedni is tanította az üdülőket. Az ötvenes évektől kezdődően minden beszámoló, szakszervezeti cikk egy-egy tanmese is volt egyben, hogy mit csináljanak a nyaralók és mit ne. Például ne vigyék a takararókat a kertbe, hanem használják a nyugágyakat, és ne vegyék el mások szórakozását.

Üdülési idény előtt - A nyaralásra vonatkozó szabályokat a "Takarék", az Országos Takarékpénztár Szakszervezeti Bizottságának lapja is kiadta (1965)

Az ötvenes évek végétől a szociálpolitikai változásokra és az enyhülő központi szigorra reagálva egyes szakmák és vállalatok visszakövetelték a saját erőből épített ingatlanjaikat, illetve saját alapot hoztak létre a dolgozók üdültetésére.

Üdül az OTP család

Az OTP-nek a hatvanas években három nagyobb üdülője is volt, Balatonszemesen, Mátraszentimrén és a Nánási úton, majd jött a következő Sződligeten. Szemes volt a legnagyobb, 41 szoba, 100 fős étterem várta a vendégeket, akik akár tévét is nézhettek a társalgóba beállított készüléken, csoportosan.

A Nánási úton 28 csónak állt rendelkezésre. A három helyszínen összesen 150 főt lehetett egyszerre elhelyezni, kéthetes turnusokban, így akár ezren is nyaralhattak egy szezonban. Az üdülők közül néhány nem volt téliesítve.

Télen a Dunánál

A teliesítés gondolata azután merült fel, hogy egyes “vidéki” munkatársak szerették volna télen is igénybe venni a Nánási úti üdülőt, amit a fővárosban a szakszervezetnél egyáltalán nem értettek. Miért akarna valaki télen a Dunánál pihenni? Nekik azt ajánlották, hogy ha ragaszkodnak ehhez, vegyék igénybe az IBUSZ fizetővendég szolgálatát.

Az OTP egyre több helyen tudott dolgozóinak üdülést biztosítani, Balatonszéplakon, Hévízen bérelt szobákat üzemeltettek, a gyerekeknek pedig Csikóváralján, Leányfalun és Szepezden gyerektáborok nyíltak.

Az OTP külföldi vendégeket is fogadott, akik a kelet-németországi Optima gyárból érkeztek. Cserébe magyar üdülők Rathsfeldbe, Zakopanéba, Soponba mehettek.

Bárhova is szólt jegy, a beutaló, a vállalati üdülés privilégium volt, és abban az időben valóban egy életre szóló élményeket szerzett az, akinek sikerült bejutnia a szerencsések közé.