Kossuth sem gondolta

Amikor 1848-ban, a márciusi forradalom győzelmét követően Kossuth Lajos a Batthyány-kormány pénzügyminisztere lett, szembesülnie kellett azzal az igencsak jelentős problémával, hogy szinte teljesen üres az államkassza. A helyzetet csak rontotta, hogy az Osztrák Nemzeti Bank, az ekkoriban Magyarország területén pénzkibocsátásra jogosult intézmény nem biztosított elég bankjegyet és érmét. Ezen kívül a magyarországi lakosság nem is bízott igazán az osztrák fizetőeszközben. Amikor Kossuth Lajos döntött az önálló magyar pénz kibocsátásról, aligha gondolta, hogy egyszer róla nevezik el azt.

Szükségből lett legenda

A Kossuth-bankók sorsa és legendája jól mutatja, milyen az, amikor egy gazdasági döntés beépül a nemzeti emlékezetbe, a nemzeti identitás részévé válik. De miért lett ilyen "értékes" egy szükségből létrehozott pénz? Az önálló magyar pénzt kibocsátó jegybank igénye már a 12 pontban is szerepelt, ezért is lett az osztrákoktól való függetlenség egyik szimbóluma a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank által kibocsátott Kossuth-bankó. A bankjegyeket a kor kedvelt grafikusa, rézmetszője, Tyroler József tervezte, és a 12 pontot is kinyomtató Landerer-nyomda gépein készítették.

Csupán egy évig használták

A Kossuth-bankó finom rajzolatával, színeivel, a hamisítás ellen védelmet nyújtó bankjegypapír minőségével akkoriban világszínvonalúnak számított. Mégis, csak alig több mint egy évig volt hivatalos fizetőeszköz. 1848. augusztusában került forgalomba az első magyar bankjegy 2 forintos címletben, majd jött az 1, az 5, a 10 és a 100 forintos címlet is. Nyomtattak még nagyobb, 1000 forintos címletet is, ám ezek már nem kerülhettek forgalomba. A szabadságharc végét jelentő 1849. augusztus 9-ei temesvári csata után az osztrákok mindet lefoglalták és megsemmisítették. Ez a sors várt a többi Kossuth-bankóra is.

Még az emlékét is eltörölni

A győztes osztrák hatalom mindenáron meg akarta semmisíteni a Kossuth-bankókat. Tartottak ugyanis attól, hogy újra kitör egy magyarországi forradalom, ezért nemcsak a fegyvereket igyekeztek elkobozni, hanem minden olyan tárgyi emléket is, amely a forradalomra emlékeztetett. A bankjegyek pedig nagyon is alkalmasak voltak erre a célra. A Ferenc József császár által a magyarországi "lázadás" leverésével megbízott Windisch-Grätz már 1848 végén, majd 1849 tavaszán rendelkezett a bankókról. Elrendelte, hogy minden Kossuth-féle bankjegy „megsemmisítés végett általadandó", illetve arról is döntött, hogy „a bankjegyek nem csak elkoboztatnak, hanem a birtokos még azonkívül legszigorúbban büntettetni fog.”

Csak papír vagy sokkal több?

Alig egy évvel a kibocsátásuk után tehát a Kossuth-bankók már semmit sem értek, ám érdekes, hogy annál többet kezdtek jelenteni a magyaroknak. Még annak ellenére is, hogy előbb csak megtiltották a forradalom bankjegyeinek használatát, amelyeket ellenszolgáltatás nélkül le kellett adni, később már félévnyi börtön várt arra, aki mégis megtartotta. A beszolgáltatott papírpénzekről előbb Kossuth Lajos nevét vágták, tépték ki, majd azokat katonai őrizet mellett a nagyobb városok főterein nyilvánosan elégették. Meglehet, ez a durva fellépés is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság a Kossuth-bankókat a hatalom megtorlásától való félelme ellenére is megőrizte és rejtegette, mint a forradalom és szabadságharc becses emlékét, különleges ereklyéit.