A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

közgazdasági író, a "Pesti Hazai" vezérigazgatója

Milos György

1876 - 1939

Az első önálló magyar pénzintézetről, a Pesti Hazai Első Takarékpénztárról a legtöbbeknek az alapító Fáy András neve ugrik be, pedig a 20. század első felében évtizedekre összeforrt a bankkal Milos György neve is. Ki volt ő, és mit köszönhet neki "a Pesti Hazai"?

Milos György 1876-ban született Bécsben. Anyanyelvi szinten beszélt magyarul és németül, ami helyzeti előnyt jelentett számára, hiszen a dualizmus évtizedeiben a tisztviselői réteg, így a banktisztviselők számára is elengedhetetlen volt ennek a két nyelvnek a használata a napi munka során és a magánéletben is. Miután elvégezte a Budapesti Kereskedelmi Akadémiát, 1895-ben kezdő banktisztviselőként kapott munkát a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnál.

A Pesti Hazai Első Takarékpénztár székház sarokhomlokzata 1879 körül.jpg

A Pesti Hazai Első Takarékpénztár székház sarokhomlokzata 1879 körül

Budapest-képarchívum

Végigjárta a ranglétrát

Munkája során alaposan megismerte a bankárszakma minden karrierszintjét, folyamatát. Ezek az ismeretek később, vezetőként is nagy előnyt jelentettek számára. Felkészültsége, szorgalma, tehetsége révén gyorsan ívelt felfelé a karrierje. Az első világháború alatt már "a Pesti Hazai" egyik igazgatójaként dolgozott. 1919-ben ügyvivő igazgatóvá nevezik ki, majd alig tíz évvel később, 1928-ban vezérigazgató-helyettes lett.

Karrierje csúcsát az jelentette, amikor 1939. május 22-én vezérigazgatóvá nevezték ki. Addigra már mindenki jól ismerte nevét a bankvilágban, hiszen 1923–tól tagja volt a pénzintézet igazgatóságának, és az első világháborút követően részt vett a pénzintézet minden jelentősebb döntésében. Szakmai felkészültsége és tapasztalata okán gyakran publikált pénz- és hitelügyi témákban a kor közgazdasági hetilapja, a Pesti Tőzsde hasábjain.

milos györgy.jpg

Milos György fiatalkori képe

Jótékonysági, közösségi munka

Milos György a kezdetektől részt vett az 1919-ben alakult Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének munkájában is. 1920-tól évtizedeken keresztül ő vezette a bankközi egyesület jótékonysági bizottságát. Ez a testület döntött a tudományos és kulturális, a közérdekű és hazafias célú, valamint az egészségügyi, a gyermekegészségi és gyermekvédelmi, illetve a sport és az általános karitatív támogatások elosztásáról.

újsághír.png

Vajon megkerült? A cikk publikálása kor még keresték.

Hirtelen hunyt el

A bankár 44 – a banknál eltöltött – év után, 1939. májusában kapta meg a vezérigazgatói kinevezést, így már az intézet első embereként ünnepelhette a takarékpénztár alapításának centenáriumát. A bank fennállásának százéves évfordulóján 1939. december 15-én Milos György a korabeli tudósítások szerint nagyívű beszédet mondott. Akkor még nem sejtették, hogy ez lesz utolsó nyilvános szereplése. Egy héttel később Milos György már nem volt az élők sorában. December 22-én, pénteken este szívszélhűdés érte, ahogy irodájából hazafelé tartott. A 63 éves bankár váratlan, tragikus halála mindenkit meglepett. Ahogy a 8 Órai Újság másnapi számában írta, "a szikár, nagy munkabírású bankvezért mindenki rendíthetetlen, elpusztíthatatlan egészségű embernek ismerte."

4ujsagcikk_Milos_Gyorgy_halalarol.width-800_XUqcc5C.jpg

Korabeli újságcikk Milos György haláláról

Szerző:

OTPédia

Források:

Dr. Botos János történész

Tartalom hivatkozása

OTPédia (2020): Milos György, http://otpedia.hu/lexikon/arckepek/milos-gyorgy_2/ Másolás mostani dátummal

Milos György
0