Magyarország a 19. század első felében reformlázban égett. Javában folyt az ország modernizálása, de a változásokhoz a Habsburg birodalom együttműködésére is szükség lett volna.

A reformokért való kilátástalan küzdelem 1848-ban forradalomba, majd szabadságharcba torkollott, de magyar vereséggel ért véget. Ausztria onnantól még kevésbé volt érdekelt a rebellis terület fejlesztésében, ezért a következő 15 évben szinte leállt az élet Magyarországon.

Kis lojalitás, kis pénz

Pénz és hitelrendszer híján azok sem tudtak fejleszteni, akiknek ez szándékában állt. Az enyhülés a hatvanas években kezdődött, amikor holland és belga bankok érkeztek az országba, és megjelent a jelzáloghitel.

A brüsszeli Banque de crédit foncier et industriel addig idehaza elképzelhetetlennek tűnő kamatra kínált kölcsönöket, és bár voltak, akik nehezményezték, hogy Magyarországon egy külföldi cég csinál hasznot, de “a belga bank bármennyit nyer is, mindenesetre a vevő is nyer”, írták a lapok.

Nyugati álom

De nemcsak vidéken, Pesten is feltűntek a külföldi befektetők. A lapok megemlékeztek például egy francia üzletemberről, aki kiviteli raktárt szeretett volna létesíteni, de nála is nagyobb figyelem összpontosult arra az angol mérnökre, aki a Tisza-vidéken indiai öntözési rendszert próbált meghonosítani.

Az indiai öntözőrendszer angol találmány volt. A brit birodalom közel 100 millió dollárt fordított az indiai csatornázás és öntözés fejlesztésére, amivel jelentősen megsokszorozták az indiai gabonatermelést, így Anglia olcsóbban jutott gabonához. Ez pedig a magyar búza piaci pozícióit veszélyeztette.

Eltűntek a külföldiek

Lépni kellett tehát, mert “a magyar gabona túlzottan ki van téve az időjárás szeszélyeinek”.

1865-ben egy angol mérnök az indiai öntözés létesítése céljából, állami költségen beutazta a Tisza vidékét.

Mind a francia, mind az angol tervek kútba estek, az urakról többet hallani nem lehetett, de a tervek szöget ütöttek néhány magyar mérnökök fejébe. Mindenkiben még élénken élt a Duna 1838-as áradása. “Halomra dőlt házak, tönkre jutott vagyonos tulajdonosok és iparosok ezrei, milliókra rugó kár, a megszűnt üzlet és pangás”. A part megerősítésén kívül komolyabb változások azonban nem történtek.

Poroszkay Ignác egy, a Dunát és a Tiszát összekötő csatorna tervét ajánlotta a döntéshozók figyelmébe, Reitter Ferenc pedig komoly tervet készített a Duna szabályozására Buda és Pest között. Az ő ötlete volt egy Pest körüli hajózható csatorna és a Csepel-sziget és a soroksári Duna-ág ártér ármentesítése is.

Lagúna a Nagykörúton?

A Pestet keresztülszelő hajózható csatorna az ár elvezetését, valamint a Dunától távolabb eső városrészek felzárkózását is segítette volna. Ez a népszerű ötlet nem valósult meg, ugyanakkor a Duna szabályozásának tervét elfogadta a parlament, és az első kapavágás 1872-ben megtörtént. A munkát az osztrák Allgemeine Oesterreichische Baugesellschaft nevű cég nyerte. Az első szakaszt 1875-ben fejezték be, és a következő évben az árvíz ennek köszönhetően “nagyobb kártétel nélkül vonult le, pedig a vízszint meghaladta az 1838-ban mértet”.

A kiegyezés megváltoztatta Ausztriával a kapcsolatokat, és Magyarországon megindult a fejlődés.