Így kezdte Móricz Zsigmond a kor pénzügyi zsenijéről, Kornfeld Zsigmondról írt cikkét, amit a Nyugatba írt 1931-ben, 22 évvel Kornfeld halála után. Azt írtuk, zseni, de szó sincs semmiféle túlzásról. Kornfeldet Móricz nevezi zseninek, és Nagy Sándorral, Napóleonnal, illetve Petőfivel említi egy lapon. Közös bennük persze nem a hadi tapasztalat, hanem, hogy már egészen fiatalon képesek voltak nagyot alkotni.

A rabbi nagybácsitól emberséget tanult

De mit tudott ez a fiatalember, aki már 21 évesen bankvezető lett Prágában? Szegény zsidó családból származott, apja pálinkafőzésből élt, de aki olyan ember is volt, hogy a gyerekeinek a legjobbat akarta, iskoláztatta őket. Testvérei orvosok, ügyvédek lettek. Kornfeld Zsigmondot az apja rabbinak szánta. Rabbi volt Zsigmond egyik nagybátyja is, akiről Kornfeld Zsigmond unokája a könyvében írt. Reb Aron Jenikaut a község megbecsült tagjaként, igazi emberbarátként jellemezte.

Apja halála után Kornfeld Zsigmond dolgozni kezdett, Prágában, Bécsben majd Párizsban szerzett banki tapasztalatot. Párizsi kint tartózkodása alatt forradalmi változások történtek Franciaországban. A poroszok elleni vereség, és III. Napóleon csúfos bukása után, Bismarck német kancellár azon ötletén fellázadva, hogy a győztes porosz csapatok végigvonulhassanak a Champs-Élysées-n, Párizsban forradalom kezdődött. A párizsi kommün békés részéhez tartozott, hogy bevezették a kötelező és ingyenes oktatást a gyerekeknek, a nyolc órás munkarendet, a nők egyenjogúvá váltak, de Párizs új vezetői ennél radikálisabb terveket is szövögettek, például a gyárak munkástulajdonba adását. A párizsi kommünnek 130 ezer francia reguláris és porosz katona szörnyű utcai vérengzés árán vetett véget. A példa nélküli városi háborúban több tízezer ember halt meg, és olyan épületek is elpusztultak, mint például a francia királyok párizsi lakhelye, a Tuileriák palotája.

Kommün rá még nem volt ilyen hatással

A kommün két hónapja alatt, majd az azt követő megtorlás időszakában látottakat unokája, Kornfeld Tamás szerint Kornfeld Zsigmond magában mélyen eltemette. Két év múlva visszatért Prágába, majd 1878-ban a Rothschild család felkérésére elvállalta a budapesti érdekeltségeik vezetését.

A Magyar Állam 150 éve is adósságokkal és pénzhiánnyal küzdött, és akárcsak ma, a nemzetközi pénzpiacok jelentettek segítséget. Ezeknek az államközi tranzakciónak alig egy évvel ideérkezése után Kornfeld a kulcsfigurája lett. A bécsi Rothschild tőkéscsoport révén német, németalföldi és francia piacokról szerzett hitelezőket az országnak.

Móricz azt írja, hogy egyszer azt kérdezték tőle, hogy „nem tartja-e túl magasnak és a magyar állam hitelére lealázónak a hatpercentes kamatozást?

- Megalázónak a mai világgazdasági helyzetben nem tartom, – felelte, – de magasnak igen. Életem egyik fő célja lesz, hogy ez a kamattétel a lehető legalacsonyabb legyen.

És 1880-ban már 4 százalékkal vállalta a 44 millió forint névértékű Tiszaszabályozási és Szegedi nyeremény-kötvények kibocsátását. Ez volt a magyar közhitel első 4 százalékos jelentkezése az európai piacokon és ennek az új típusnak a kihelyezése is teljes sikerrel járt.” Vezető szerepe lett a bankárnak 1892-től az új aranyalapú valuta – a korona – megteremtésében is.

Beleszeretett Magyarországba

Kornfeld nagyon fiatalon, 26 évesen telepedett le Magyarországon, és a magyar pénzügyek kellős közepébe csöppent.

A Magyar Általános Hitelbankban vezető pozícióba került, ezután a bank az ország egyik legnagyobb pénzintézetévé nőtte ki magát, és hamar az állam bankja is lett.

A magyar bankok akkoriban még nem túlzottan foglalkoztak cégek finanszírozásával, a hitelbank viszont rendszeresen feltűnt egy-egy óriás beruházás mögött. Kornfeld és bankja részt vett a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt., a Budapesti Giro- és Pénztáregylet Rt., a Fiumei Kőolajfinomító Rt. megalapításában, és közlekedési cégek sorának létrejötte is a nevéhez kapcsolható. Azonnal felismerte a Budapesti Áru- és Értéktőzsdében rejlő lehetőségeket is, és hamar a tőzsde elnökévé is kinevezték.

A zsidó asszimiláció tökéletes példája Kornfeldé, akinek története mintha Gyáni-Kövér-féle Magyarország Társadalomtörténete című tankönyvben lenne példa. Ebben a társadalmi és gazdasági környezetben a régi arisztokrata családok foggal-körömmel ragaszkodtak hatalmukhoz, miközben pénzügyi gondjaik miatt folyamatosan veszítettek befolyásukból. Ennek következtében megerősödött egy olyan gyártulajdonosi és bankár réteg, amelynek karrierje előbb pénzügyi, később politikai hatalomban, végül nemesi címekben csúcsosodott ki.

A báró

Kornfeld Zsigmond is bejutott a főrendiházba, majd nem sokkal 1909-ben bekövetkezett halála előtt bárói címet kapott. Magánéletében Kornfeld Zsigmond pedáns, rendszerető emberként jelent meg, akinek hatalmas Bajza utcai rezidenciáján mindig rend és makulátlan tisztaság uralkodott. Hatalmas ebédlőjükben pedig akár 25 vendég is asztalhoz ülhetett egyszerre. Kornfeld Csehországban, Rakovice (Rákfalu) mellett hatalmas birtokkal rendelkezett, amin egy kétszintes kastély állt, de voltak érdekeltségei az említett Csehországtól kezdve Fiumén át Boszniáig más helyeken is.

Zsidóként és magyarként

Bár nagyvonalú támogatója volt a zsidó közösségeknek, a cseh Rákfalun zsinagógát is építtetett, de Kornfeld nem minden szertartás tartott, templomba pedig nem gyakran járt. Kétségtelenül rabbiként is sokra vitte volna, de őt elsősorban a pénzügyek és a világi ügyek érdekelték. E kettősségről a legtöbbet talán az a történet mond, amit Móricz írt jegyzett fel róla:

Globális szereplőként Kornfeld nemcsak Magyarországnak szerzett hitelt, hanem az orosz államnak is. Nem is maradt el a hála, amikor az orosz követ felkereste, és a legmagasabb orosz állami kitüntetést ajánlotta fel neki. Ezt Kornfeld udvariasan visszautasította, majd azt mondta, a köszönetet tudomásul veszem, de a kitüntetésből nem kérek. Zsidó vagyok s az Ön hazájában üldözik, sőt gyilkolják a zsidókat, én tehát orosz kitüntetést nem fogadok el.

Unokája szerint Kornfeld Zsigmond igazi magyarrá vált. „Magyar intézménnyé fejlesztette a bankot, kilépett a Rothschild-ház kötelékéből, sőt évek múlva vitába keveredett velük Magyarországnak a Monarchiában elfoglalt gazdasági és intellektuális szerepéről. Egyike volt ez sok győztes csatájának.”