Erőforrás-átoknak, más néven bőség paradoxonnak nevezik, ha egy természeti kincsekben bővelkedő ország a kedvező körülmények ellenére lassabban fejlődik, mint azok az országok, amelyek ezt nem mondhatják el magukról. Jó példa erre Venezuela, a világ olajban egyik leggazdagabb országa, amely folyamatos gazdasági összeomlás szélén lavíroz.

Átok, ami nem hat rátok

Irigyelt ásványkincs az arany is, ami Venezuelához hasonlóan döntött romba országokat, de nem úgy mint Amerika nyugati partvidékét, ami a kaliforniai aranyláznak köszönheti a megerősödését.

1848. január 24-én egy James W. Marshall nevű ács egy fűrészmalom építése közben aranyat talált a folyóban. A hírre több százezer ember kerekedett fel, és indult meg Kaliforniába. Őket hívta a köznyelv negyvenkilenceseknek, akiknek a nevét a San Franciscó-i amerikaifutball csapat - a 49ers - tartotta meg az emlékezetnek.

De 1848 tele más szempontból is fontos dátum a nyugati partvidéken, ugyanis az Egyesült Államok és Mexikó között véget ért egy három éven keresztül tartó háború, és Kalifornia Amerikához került.

Ezeket a távoli vidékeket a mexikói közigazgatás sem volt képes felügyelni, és hasonlóan nehéz feladat elé állította az Egyesült Államokat is. Ez volt a véres vadnyugat időszaka, az őslakosság legyilkolásának és elüldözésének az időszaka, az aranyláz korszaka.

Amikor az arany áldás, nem pedig átok

Kalifornia hemzsegett a jövevényektől, akik mindegyike aranyat akart, bármi áron. Közöttük jó néhány magyar, bányászathoz is értő a magyar szabadságharc leverése miatt menekülő volt katona is feltűnt. Fortyogtak az indulatok, mindennapos volt az erőszak, a kizsákmányolás, földspekuláció, a korrupció: tankönyvi példája az erőforrás-átok kiteljesedésének.

Kalifornia szerencséjére nemcsak szerencselovagok érkeztek ide, hanem megjelentek azok a kereskedők is, akik ellátták őket élelmiszerrel, ruhával vagy éppen szórakoztatást nyújtottak az arannyal fizető szerencsétleneknek. Ezek az emberek valóban szerencsétlenek voltak, a többség annak is örülhetett, ha annyi pénzt össze tudott szedni, amennyivel az kalandot elkezdte.

Aranypor a hüvelyk- és a mutatóujj közé

Az aranyásók a kibányászott aranyrögöket vagy az aranyport termékre, szolgáltatásra cserélték, esetleg hazaküldték a családjuknak. A kereskedők az aranyat mérlegre rakták, vagy kisebb portékákért a porból egy „csipetnyit” kértek.

A pénzhiányt az okozta, hogy a fő pénzverde a kontinens másik oldalán, Philadelphiában volt, ahova csak nagyon körülményesen lehetett eljuttatni az aranyat, hogy pénzt verjenek belőle. Ez ugyanis mindenki másnak meg volt tiltva, bár félhivatalosan, a hatóságok tudtával egyre többen kezdtek érméket verni aranyból.

De 1854-ig, amikor is San Franciscóban fióktelepet alapított a kincstár, csak több hetes hajóúton lehetett az aranyat a keleti-parti pénzverdébe eljuttatni, ahol 20,67 dollárt fizettek az arany unciájáért.

Polk elnök biztosította az aranypor szállításához szükséges infrastruktúrát, a US Mail és a haditengerészet segítségével. A kontinens keleti partján San Francisco és Panama között hadihajókká alakítható gőzhajók indultak meg, amiket magánvállalkozások üzemeltettek, illetve nyugaton a Panama-csatorna mostani karibi bejárata, és New Orleans, illetve New York között. A két óceán között pedig a földszorost egy három napos túrával szelték át a felfegyverzett postások.

Tor túra

A San Francisco-New York-út így öt hetet is igénybe vehetett, de a Horn-fok megkerülésével az út öt hónapig is eltartott. A transzkontinentális vasút 1869-es befejezéséig az arany így jutott el nyugatról keletre.

A küldeményeket általában valamilyen expressz szolgáltató szállította, a leghíresebb közülük az Adams & Co. volt. Adams leszerződött a gőzhajó üzemeltetőivel, biztosítást nyújtott, saját küldöncei voltak, akik a kincsre vigyáztak, ami komoly infrastruktúrát kívánt, ezért nem is volt olcsó.

Ekkoriban tűnt fel egy James King of William nevű férfi Washingtonból, aki a Corcoran & Riggst rávette, hogy biztosítson számára egy hitelkeretet, amivel a háta mögött 1849. december 10-én feladta első hirdetését a kaliforniai Alta újságban, hogy aranyport vásárol, letétbe elfogad, illetve váltót ad, amit a Corcoran & Riggsnél Amerika számos államában lehetett beváltani. Ezt a váltót egyszerűbb, olcsóbb és biztonságosabb volt küldeni, mint az aranyat.

Az aranyláz azonban sosem lett igazán nyereséges a bankárok számára sem, a pénz szinte teljes egészében kifelé áramlott, a kaliforniai bankároknak annyiba került az utalás, hogy nem maradt profitjuk.

A szerencse fia szerencsétlensége

King később újabb vállalkozásba fogott, de kudarcot vallott, így minden vagyonát átruházta Isaiah Churchill Woodsnak, aki addigra megszerezte az Adams & Co. irányítását, ahol King maradhatott pénztárosként, de aztán a cég egy évvel később összeomlott, King pedig munka nélkül maradt. Ezután újságírásba fogott, amivel sok haragosa lett, és egy cikke miatt egy bizonyos James Casey az utcán, fényes nappal mellkason lőtte, amibe belehalt.

Ez a gyilkosság vezetett aztán ahhoz a közbiztonsági forradalomhoz San Franciscóban, amit egy sor polgári önvédelmi csoport biztosított a következő években, de az már egy másik történet.

Meglepő módon tehát Kaliforniában nem az arany lendítette fel a gazdaságot, inkább csak katalizátorként szolgált, és annak révén olyan gazdasági, politikai kapcsolatokat alakított ki Amerika más részeivel, illetve szerte a világon, amik az aranyláz hét évének elmúltával is megmaradtak, és fellendítették ezt a mindenben importra szoruló gazdaságot, és a világ egyik legsikeresebb régiójává tették.