A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

Egy hétig tartott a pénzügyi elszámolás a középkori piaci őrület után

Publikálva – 2020.11.25. Olvasási idő – 5 perc
0

Mindenki szereti a pénzét biztonságban tudni. Így volt ez ezer éve is, amikor az emberiség felismerte a különböző pénzhelyettesítők hasznát.

Aki vásárolt már karácsony előtti hétvégén egy nagy bevásárlóközpontban, valamennyire el tudja képzelni, hogy milyen lehetett egy középkori vásár a nyugati nagyvárosokban. De fel nem foghatja. A városok alatt saját városrendszert alkotó raktárakból a boltok roskadozó polcaira kerülő árukért hetekig (22 napig tartó vásárok voltak) özönlöttek az emberek.

A kora középkori vásárokon csak az egy hétig tartott, amíg a saját iparáguk zászlója alatt felvonuló kereskedők kipakoltak. Ezután napokig csak egyféle terméket, például textilt, posztót, selymet lehetett vásárolni, aztán jöttek a következő árufélék.

Gillis Mostaert középkori vásár.jpg

Gillis Mostaert középkori falusi vásárt ábrázoló festménye 1579-ből. A kép jobb szélén a pénzváltó asztala.

Wikipedia

Váltani kellett

Ezzel a felfoghatatlan forgalommal az akkori pénzügyi rendszer nem volt képes lépést tartani, egy hétig tartott az elszámolás, ami újabb és újabb pénzügyi megoldásokat kényszerített ki, mint például a váltó. A váltó egy viszonylag kényelmes megoldás volt. A papír, amire rákerült az adós, a kezesek, a fizetési határidő és az összeg, az arannyal, ezüsttel szemben könnyen mozgatható volt, átruházható, és távoli kifizetéseket is lehetővé tett.

A váltót az időszámításunk utáni évszázadokban már arab kereskedők is használták. Árujuk ellenértékeként egy ígérvényt kaptak, amiben a vásárló garantálta, hogy meghatározott határidőre az áru értékét egy másik helyszínen valaki megfizeti.

Az adós kezeseket kért fel, zálogot adott, adóslevelet állított ki, amire rákerült a pecsétje. Európában Genovából 1199-ből maradt fenn a legrégebbi váltó, amit egy piacenzai társaság és Földnélküli János között állítottak ki 2125 márka sterling értékben.

kereskdelmi térkép a középkorból.jpg

A világot ábrázoló kereskedelmi térkép a középkorból

Firenze, a kereskedő álmok városa

A kereskedők, majd az iparosok a 12. századtól kezdve társulásokba szerveződtek, külön testületük lett a váltóknak is.

Az első bankárok pénzváltókból, zálogosokból lettek, miután ők maguk váltókat, kereskedői adósleveleket is kezdtek vásárolni, majd leszámitolva ezeket, magukra vállalták az adósság behajtását is.

Ehhez persze jól kellett ismerni az adósokat is, de ez a munka része volt.

A váltót a középkorban arra is használták, hogy az egyházi tilalom alatt lévő kamat vagy uzsora helyett így tegyenek szert haszonra. Például úgy, hogy nagyobb összegre állították ki a váltót, mint amekkora összegről a hitel szólt. „Prolongálással a fiktív összeg után havi 40-75%-os kamatot szedtek. Ha az adós tönkrement, bebörtönözték, s mivel a családtagok kezesek voltak, ők a templomban kerestek menedéket.”

Nem volt mese, fizetni kellett

A váltó csak annyit ért, amennyire az adós fizetőképesnek bizonyult. Angliában a 18. században a fizetési készség problémájára szigorúbb törvényeket hoztak, és a váltó lejártakor a fellebbezés lehetősége nélkül kellett fizetni. Ugyanakkor a váltóban így sok kockázat rejlett, hiszen nem egyszer megesett, hogy az adós nem tudott fizetni, és az adósok börtönébe került.

Addig alakították, míg bankjegy nem lett belőle

A váltóban lévő kockázat csökkentése végül nem várt eredményhez vezet, létrejött a bankjegy, amely modern világunk egyik legfontosabb alapja lett. Tulajdonképpen az áttörtést itt is a bankok hozták el, azzal, hogy a kereskedelmi váltók, azaz jellemzően a magánszemélyek mellett ők is kiadtak váltót, illetve fedezetet szolgáltattak ügyfeleiknek. A bemutatóra szóló bankárváltó esetében „a bank azt ígérte, hogy bemutatójának kívánságára a feltüntetett összegnek megfelelő törvényes fizetőeszközt ad. Ezt a jegyet már jóval szélesebb körben fogadták el, mint a kereskedő váltóját”.

skót bankárváltó 1716.jpg

Bankárváltó Skóciából (1716). A pénzhelyettesítő tartalmazza a tulajdonos nevét (bearer), akinek a fedezetéül szolgál, a pénzmennyiséget (12 skót font), illetve a pénzintézetet, az igazgató és néhány részvényes aláírásával. Dátum azért nincs rajta, mert a skót pénzintézeti működés liberális volt, egy bizonyos keretig tulajdonképpen lejárat nélkül hiteleztek.

Wikipedia

A bankárváltó után már csak egy lépés volt a modern bankjegy születése. Ez a modern pénzhelyettesítő annyiban különbözik a bankárváltótól, hogy már nem névre szól, illetve nincs lejárati ideje, a bank e papír ellenében bármikor kiszolgáltatja a rajta szereplő összeget tulajdonosának.

Bank of England 1888 £10 bankjegy.jpg

Angol 10 fontos bankjegy 1888-ból. A bankjegyen már nincs név, a tulajdonosa (bearer) bárki lehet, a pénz címlete pedig már a tízes számrendszerben mozog. Az egyetlen aláírás a banké.

Wikipedia

Szerző:

OTPédia

Források:

Váltó - szerepe a gazdaságban régen és most, Itália őskora, Miskolcy István: A középkori kereskedelem története, Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története, Kosztopulosz Andréász: A pénz és a pénzrendszerek fejlődése, Britannia: Bill of exchange

Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!

0
Publikálva – 2020.11.25.
Egy hétig tartott a pénzügyi elszámolás a középkori piaci őrület után
0