Skócia a 17. században szegény, de három szempontból szerencsés helyzetben lévő ország volt: kiváló oktatási rendszere, a Brit Birodalmon keresztül széles piaci lehetőségei és nagyon jó bankrendszere volt.

A Bank of Scotlandet 1695-ben, egy évvel a Bank of England után alapították, de az angolokkal szemben nem az állam finanszírozására hozták létre, hanem pont hogy az állam teremtette meg a gazdaság finanszírozására. Skócia példája tisztán mutatja meg, hogy a középkor után milyen körülmények játszottak szerepet a fejlődésben. Az új pénzintézeti működés legnagyobb vívmánya, hogy hitelt már nemcsak az állam kaphatott, hanem közvetlenül a vállalkozások is.

Kellett a pénz

A nyugat-európai technológiai fejlődés egyszerre tette olcsóbbá a termelést, ugyanakkor az infrastruktúra kiépítése óriási tőkéket igényelt. A nemesfém alapú pénzügyi rendszer nem bírta ezt a tempót. A pénzhelyettesítők a középkor óta ismertek voltak, de csak az ipari forradalom kereskedelmi bankjai vezették be a mindennapokba a használatukat.

Szabad tőkével a 17. században csak a kereskedők és földbirtokaik révén az arisztokrácia rendelkeztek Angliában. Akiknek pénzre volt szükségük, azok részvénytársaságot alapítottak: és mivel sokaknak volt szükségük tőkére, egymás után alakultak részvénytársaságok.

Egy idő után már a legképtelenebb dolgokra is befektetőket kerestek. Az újsághirdetésekben volt, aki „fűrészporból mindenféle méretű deszkát tervezett készíteni”, de a vicces és átverős vállalkozások mellett akkor még elképzelhetetlennek tartott újításokra, például ló nélkül működő közlekedési eszközre, vagy repülőkre is gyűjtöttek.

Kreatív csalás

Ebben a szinte követhetetlen vadkapitalitzmusban megjelentek az arcátlan csalók is, akiknek jelentős szerepük lett abban, hogy pár évvel később az angol kormány behúzza a kéziféket.

Angliában háromféle bank működött. A Bank of Englandet elsősorban a háború finanszírozására alapították, de rajta kívül még egy tucat kereskedelmi bank, és pár száz, úgynevezett vidéki bank alkották Anglia bankrendszerét. A Bank of England a betétért cserébe egy kézzel írt papírlapot adott, rajta a pénztáros aláírásával. A papírok nem lehettek kisebbek 50 font értéknél. Mivel az átlagos kereset évente nem volt több 20 fontnál, a legtöbben úgy élték le az életüket, hogy sosem birtokoltak ilyen bankjegyet. A fix értékű papírpénz 1725-ben jelent meg, ami egy olyan nyomtatott papír volt, amire a második számjegytől kézzel vitték fel az értékét, és az ötvenesnél már kisebb értékű is lehetett.

Kipukkadt a buborék

1720-ban jelentős lobbi- és korrupciós pénzek hatására hatályba lépett a buborék törvény, ami megtiltotta a hat főnél nagyobb, korlátolt felelősségű részvénytársaságok létrehozását. A korlátozásoknak részlegesen 1833-ban vetettek véget, amikor megengedték korlátolt felelősségű bankok létrehozását. Ezek a pénzintézetek nem nyomtathattak bankjegyet.

A tiltás nem vonatkozott Skóciára, ahol több tucat, partnerségen alapuló bank létesült, amelynek tulajdonosai saját vagyonukkal feleltek a pénzintézet működéséért. A bankok a skót városokban fiókhálózatokat hoztak létre, amikből minden 6500 lakosra jutott egy. Ez akkoriban világcsúcsnak számított.

A skót bankok pénzt nyomtattak, takarékosságra ösztönözték a lakosságot és könnyen adtak hitelt.

Féltékeny francia bankárok

Franciaország a 18. században erős és gazdag ország, ahol termékeny talaj és a magas technológiai színvonal garantálta a fejlődést, ugyanakkor ezek a kedvező körülmények némileg le is lassították azt.

A bankrendszer kialakulásához az első lépést Napóleon tette, aki 1800-ban megalapította a francia nemzeti bankot. A központi bank azonban nem tudott lépést tartani a gazdaság tőkeigényével, ezért a 9 nagyobb ipari központban újabb bankokat nyitottak.

Az alulról jövő kezdeményezéseket a központi bank vezetői féltékenyen figyelték, ezért egy sor városban bankfiókokat hoztak létre, a kormányt pedig rábeszélték, hogy tiltsa meg új bankok létesítését. A francia pénzpiac továbbra is centralizált maradt, kevés bankfiókkal. Az ipari és mezőgazdasági cégek pedig alig, vagy egyáltalán nem találtak rájuk szakosodott hitelintézményeket.

A rövid életű francia bankok sorából fontosságával kiemelkednek az 1852-ben nyitott Credit Mobilier-k. Ezek a hitelintézetek kifejezetten új ipari vállalatok, és közüzemi vállalkozások, kiemelten a vasúti cégek megalapításával foglalkoztak. 15 éves működés után a konzervatív pénzügyi politika véget vetett a Credit Mobilier-k működésének, de a modell Európa más országaiban, így Magyarországon is sikeresen elterjedt. A Credit Foncier, az agrárvállalkozásokat hitelező banktípus ezzel szemben fennmaradt és a mai napig az egyik legerősebb pénzintézeti forma.

Németország berobbant

A német iparosodás jóval később kezdődött, mint Angliában. Az 1800-as években a szétszakadozott német államokban a legtöbben mezőgazdaságból éltek. Mai fejjel nehéz elképzelni, hogy ezek a német régiók mennyire szegények voltak, a fejlődést pedig többek között az is akadályozta, hogy nem lehetett kereskedelmi bankokat alapítani. A fordulatot az 1834-es vámegyezmény hozta el, amely a szétdarabolt, független német államok közötti kereskedelmet fellendítette.

A rossz szerkezetű gazdaság azonban 1848-ra mindenhol pénzügyi, kereskedelmi és mezőgazdasági válságot okozott, éhséglázadások törtek ki, a városokban pedig addig sosem látott munkanélküliség alakult ki. A következő években valamelyest lazítottak a szigorú pénzügyi korlátozásokon. Pénzintézetek alakultak, és olyan konstrukciókat dolgoztak ki, amikkel ki tudták elégíteni a cégek pénzügyi igényeit. A banki gyakorlat lehetővé tett olyan befektetéseket új technológiákba az acél- és vegyiparban, illetve az elektronikában, amikkel versenyelőnybe kerülhettek a német vállalkozások.

Az első jelentős változás egy kis német államban, Hesse-Darmstadtban jött létre, ahol a helyi állam engedélyt adott egy Credit Mobilier bank indítására. Az 1871-es német egység, az ekkor érvénybe lépő kifejezetten liberális pénzintézeti törvény, illetve az egységes kereskedelmi rendszer eredményeképpen a német gazdaság új sebességbe kapcsolt és a század végére Németország rendelkezett a legfejlettebb iparral és bankrendszerrel a kontinensen.