2021 január végén megválasztják, hogy melyik volt 2020 legjobb papírpénze. A tavaly forgalomba hozott új bankjegyek többsége már egy új szemlélet jegyében készült.
2019-ben az arubai 100 forintost választotta az év bankjegyének a Nemzetközi Bankjegy Szövetség. A papírpénz egyszerre volt művészi igényű és technológiájában innovatív. Hogy egy bankjegy modernnek számítson, és az év bankjegyének jelöljék, ahhoz az kell, hogy az adott évben hozzák forgalomba, és legalább három szempontból kiemelkedjen a többi közül.
A pénzjegy rajzolatának művészi kivitelezése és a fantáziadús tervezés mellett a zsűri azt is figyelembe veszi a döntésnél, hogy milyen biztonsági elemekkel védik a pénzhamisítás ellen.
2020 a háttérben
Az elmúlt év nem a pénznyomtatásról vagy a világgazdaság sikereiről marad majd emlékezetes, ennek ellenére 2020-ban is számos új bankjegyet hoztak forgalomba a világban.
A bankjegyek még mindig népszerűek, de az tisztán látható, hogy az új papírpénzek tervezésénél már új formákra, ötletekre törekednek, amik túlmutatnak a bankjegyek hagyományos keretein.
Ennek a trendnek köszönhetően a 2020-ban forgalomba hozott bankjegyek közül több is szakít a hagyományos formával, a gondolkodás új utakon indult el, amivel igyekeznek 21. századi megoldást találni a papírpénz problémáira.
Ezt az indokolja, hogy a papírpénz néhány évtizeden belül valószínűleg eltűnik majd a forgalomból.
Mint egy műtárgy
A fentebb felsorolt összetett kérdéskörre forradalmi választ ad a thaiföldi 1000 bahtos. A hagyományos papírpénzekkel szemben, mintha egy színes szerződést tartana a kezében az ember, ami szabad utat nyit a gondolatoknak. Mit ez? Falra kitehető műtárgy? Az egész pénznyomtatás történetét magába sűrítő és azt szimbolizáló festmény?
A dominánsan sárgás árnyalatú, portréfestményszerű pénz sokkoló méretekkel rendelkezik: 127×181 milliméteres, ami a pénznyomtatás korai éveibe vezet vissza, amikor az angol bankok ilyen nagy méretű bankjegyeket nyomtattak a betéteseknek. Az biztos, hogy kevés pénztárcába fog beleférni, ugyanakkor a 3D-s nyomtatás és a mágneses biztonsági technológia megmutatja, hogy nem játékpénzzel van dolgunk.
Nem lennénk meglepve, ha ez a bátor és formabontó, turisztikai látványosságnak sem utolsó papírpénz nyerné a 2020-as versenyt.
A nők éve
Külön ki szeretnénk emelni a tunéziai 10 dinárost is. A bankjegy tervezői ugyanis történelmet írtak, amikor egy nőt választottak az arab ország pénzének első oldalára. Bár női arc már korábban is szerepelt tunéziai pénzen, de a 2020-ban forgalomba hozott 10 dináros hangsúlyosan a muszlim ország első női egyetemistája és feltehetően az egész arab világ első orvosnője, Tawhida Ben Cheikh előtt tiszteleg.
A 2020 februárjában forgalomba hozott új ukrán 200 hrivnyás fő alakja is egy nő. Leszja Ukrajinka, író, jogász, politikus, az ukrán nemzeti öntudat egyik legfontosabb alakja volt. A papír sokszínű, a színek áttetszően visszafogottak.
A színek éve
Ha már a színekről írtunk, folytassuk a jelöltek közül azokkal, amelyek a rikító színeikkel tűnnek ki. Az ukrán vízfesték szerű hrivnyától élesen különbözik az indonéziai 75 ezer rúpiás, ami már-már csicsásnak mondható: van rajta zöldtől kezdve élénk vörösön át a kékig szinte minden.
Élénk színekben pompázik a Fidzsi-szigetek új 50 dollárosa is. A barnából azúrkékbe, majd ismét barnába váltó műanyag pénz az ország 50 éves függetlensége előtt tiszteleg.
Több színű, bár ránézésre közelebb áll az egyszínűekhez a szaúdi 20 riálos, aminek szürke és szürkés zöld hátoldalán Szaúd-Arábia címerében látható szablyák élénk sárga lapjai szinte fáklyaként világítanak.
Színezésben ehhez hasonló a mexikói ezer pesós, ami mintha a vadnyugatot szeretné megidézni. A hosszában elnyújtott bankjegy szolid és tompa színei a pénzt egyszerűségében teszik vonzóvá. Az előoldalon a mexikói forradalom három főszereplője, a hátoldalon a maya kultúra és az izgalmas mexikói vadvilág jellegzetességei láthatók, beleértve, egy sárga jaguárt.
Jelöltek még
Az év bankjegyének jelölték még a katari 5 riálost, amelynek előoldalán hagyományos geometriai alakzatok az arab kultúrára utalnak, és a zászló látható sötétszürkés, sárgás és vöröses környezetben. A hátoldalán tevék és lovak teszik hangulatossá a bankjegyet.
A bahamai sárga 5 dolláros érdekessége, hogy az előoldal horizontális rajzolásával szemben a hátoldal vertikális rajzolatú, és tradicionális, karneváli öltözetben álló embereket ábrázol.
Sejkek
Az egyszínű bankjegyek közül a libanoni, zöld árnyalatú 100 000 fontos rajzolatával tűnik ki a többi közül, és az ország történelmi, illetve természeti kincseit, örökségeit reprezentálja. A bangladesi 200 takás az összes többi bangladesi bankjegyhez hasonlóan Mudzsibur Rahmán sejknek állít emléket, aki a függetlenné váló ország első elnöke volt. 1975-ben a családjával együtt meggyilkolták. A papírpénzt nézve mintha egy régi, megbarnult dokumentumot látnánk.
Namíbia egy meglepő értékű pénzzel vesz részt a versengésben. A kék, műanyag 30 dolláros az afrikai ország elmúlt három évtizedes politikai és gazdasági stabilitását és függetlenségét hirdeti. Az előoldalra az ország függetlensége óta regnáló három miniszterelnök képét rajzolták, akik a legnagyobb békében adták át egymásnak a hatalmat. A hátoldalt a környezetvédelemnek szentelték, a kihalás szélére került fekete rinocéroszt ábrázolja a bankjegy.
A brit birodalom
Külön csoportba tesszük a brit, a skót és az észak-írek 2020-ban forgalomba hozott és a díjra jelölt bankjegyeit. A lilás brit 20 fontos előoldalán a hagyományoknak megfelelően Erzsébet királynő portréja látható, a hátoldalon J. M. W. Turner önarcképe. A skót 20 fontoson Catherine Cranston üzletasszony szerepel. A skót 20 fontosok közül kettő is jelölt, ezeken kívül még egy észak-ír 20 fontos is felkerült a listára. Skóciában és Észak-Írországban több bank is nyomtathat bankjegyet.
Az 2020-as év bankjegyét január végén választják majd ki, az eredménnyel itt jelentkezünk!
Szerző:
OTPédia
Forrás:
Mothership: Thais confused by new and very huge 1000 baht note in portrait mode, IBNS: 2020 év bankjegye - A jelöltek, National Bank of Ukraine, IMF: Tunisia honors the country’s first female physician on its 10 dinar banknote, I love qatar: What's new about the Qatari Riyal banknotes?, History Miami: Bahamas Junkanoo Revue, Wikipedia: Catherine Cranston, Emblem of Saudi Arabia
Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!
0