Keveset keresel? Akkor nincs házasság! Verset írnál? Kérj hozzá engedélyt! Ja, és semmi tőzsde, lóverseny, pláne kártyázás! Ma bizonyára nem szívesen vállalnánk olyan cégnél állást, amelyik ilyen szinten beleszól az alkalmazottak magánéletébe. A 20. század elején viszont például a bankok mindezt előírták.
Irigyelt hivatás, jó pénz
Vajon mi a közös Kabos Endre olimpiai bajnok vívóban, Tamási Áron Kossuth-díjas íróban, Lucien Hervé magyar származású fotográfusban, Jaroslav Hasek cseh íróban, Svejk szülőatyjában? Mindannyian dolgoztak egy ideig banktisztviselőként a 20. század elején. De milyen lehetett száz éve vagy még korábban ez a munka? Az biztos, hogy irigyelt és általában jól megfizetett szakma volt, biztos állást jelentett, ráadásul magas társadalmi presztízzsel járt. A köztisztviselők után a magántisztviselők, köztük a banki alkalmazottak voltak a legmegbecsültebbek akkoriban.
A Magyar Királyi Postatakarékpénztár munkatereme író- és számoló-gépekkel, 1911
Hiányszakma volt
Banktisztviselőből ráadásul hiány volt, olyan gyors ütemben bővült és fejlődött a bankszektor. Míg 1867-ben csak 5 bank és 79 takarékpénztár illetve hitelszövetkezet foglalkozott pénzügyekkel Magyarországon, a következő évtizedekben számuk egyre nőtt. 1890-ben már 1225 hitelintézet működött. Később, 1901 és 1905 között nemcsak sorra nyíltak a nagy budapesti hitelintézetek fiókjai a vidéki városokban, hanem mellettük a fővárosban 11, a vidéki centrumokban 96 új bank és takarékpénztár kezdte meg működését. 1913-ban már 9767 hitelintézet működött, ezek pedig több tízezer alkalmazottat foglalkoztattak, akik a városi, nagyvárosi polgárság megbecsült tagjai voltak.
A Magyar Királyi Postatakarékpénztár csekküzleti osztály irodája, 1911
Az élet császárai
A pénzintézeti tisztviselők között is erős tagozódás volt. A hierarchia alján a 17-18 éves bankfiúk álltak, ám ha a banki munka mellett jogászi vagy közgazdászi diplomát szereztek, megnyílt előttük a karrierlehetőség. Sopron írófejedelme, a húszas évek elején maga is banki alkalmazott Becht Rezső erről így írt: "A polgári közvélemény szerint a bankfiú állása biztos, társadalmi rangja elismert, karrierje a bank vezérigazgatói székéig ívelhet, és persze nyugdíjképes is.
A bankfiútól elvárják, hogy sima modorú, jól öltözött, ápolt külsejű, mulattató társalgó, jó táncos, házasságkötésre hajlamos, szép jövőjű ifjú legyen.
Mindezek alapján a lányos mamák szélesre tárták előtte a család kapuját, az ivarérett lányok pedig a legszebb mosolyaikat pazarolták reá busás megtérülés reményében".
Igazgatói szoba a századfordulón
Csak semmi lóverseny!
Ha kapós is volt, egy banktisztviselő mégsem köthetett csak úgy házasságot. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1918-as szolgálati szabályzata például előírta, hogy "a bank tisztviselője csak akkor nősülhet, ha a banknál élvezett törzsfizetése legalább 3000 koronára rúg." Összehasonlításként: ekkoriban egy gimnáziumi tanár alapbére 2800 korona körüli összeg volt, míg egy vidéki háziorvosnak be kellett érnie – pótlékok nélkül – 1600 koronával. Akik e jövedelmi feltétel nélkül kötöttek házasságot, azok az azonnali elbocsátást kockáztatták.
A pénzintézeti alkalmazott jó partinak számított
De nem ez volt az egyetlen szigorú előírás a bankoknál. Ahogy ez a mai banki etikai kódexekben is rögzített, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank száz évvel ezelőtti szabályzata szerint is elvárás volt, hogy a tisztviselők "a magánéletben is minden tekintetben kifogástalan és állásukhoz méltó életet folytassanak". A banki tisztviselő csak igazgatói engedéllyel vállalhatott mellékállást, vagy akár politikai, irodalmi közszereplést. Szigorúan tilos volt viszont számukra a tőzsdézés, a "hazárd kártyajáték" és a lóversenyfogadás is.
Szerző:
OTPédia
Források:
OTP Bank Pénzügytörténeti Gyűjtemény
Becht Rezső: A bűvös henger II. rész, VI. fejezet
Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!
0
